Nettó 250 millió forintért veszik meg a felszámolás alatt lévő Styl szombathelyi volt üzemépületét

Farkas Bazsi 2026-01-27 08:04:00
A város nem él az elővásárlási jogával, és így megkaphatja a cég felé fenn álló tartozásait.

2023 decemberében írtunk utoljára a Styről, ekkor jelentette ki Radics Tibor általános igazgató az Ugytudjuk.hu megkeresésére, hogy a szombathelyi Styl-gyár végleg beszünteti a termelést, és csődvédelmet kér. A gyárat ekkor már a SVR Design Ruhaipari Kft. üzemeltette, a korábban a gyártást bonyolító cég a STYL FASHION Ruhaipari Kft. ekkor már 3 éve felszámolás alatt volt.

A STYL FASHION Ruhaipari Kft.-ben korábban 25% tulajdonrésze volt a szombathelyi önkormányzatnak. 2018 májusában azonban a tulajdonrészét megvették. 

A Kft. összesen 11 helyiséget bérelt, ebből 2 önkormányzati tulajdonban volt. A felszámolás megkezdésekor a város két követeléssel is élt a cég felé:

  • A korábban nyújtott, ám vissza nem fizetett tagi kölcsön, késedelmi kamattal növelt összegét;
  • az önkormányzati tulajdonú ingatlanokra vonatkozó bérleti szerződések alapján fennálló, hátralékos bérleti díj tartozást.

A felszámolás során tavaly decemberben az Elektronikus Értékesítési Rendszerben meghirdették a Kft. vagyonát képező 9 helyiséget, amit nettó 436 millió forint értékre becsültek, a nettó minimál árat pedig 250 millió forintban határoztak meg.

A január 6. határidőig egyetlen pályázó érkezett, aki a minimál árat, vagyis a nettó 250 millió forintot ajánlotta az ingatlanokért. 

A szombathelyi önkormányzatnak azonban elővásárlási joga van, így most nyilatkoznia kell, hogy vételi szándékáról. A hétfői Gazdasági és Jogi Bizottság arról döntött, hogy ezzel nem kíván élni. 

A végső szót a csütörtöki közgyűlés mondja ki, ám várhatóan a bizottsági döntéssel egybehangzó döntés születik majd. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.