Egyetlen nagy bál maradt Szombathelyen, kihalófélben a műfaj?

Farkas Bazsi 2026-01-27 16:58:58
Győrben hatalmas rongyrázással, országosan ismert celebekkel rendeztek nemrég bált. Szombathelyen politikai öngyilkosságnak mutatkozik egy városi, vagy megyei bál megrendezése. Pedig helyén kezelve fontos társadalmi esemény lehetne.

2019-ben tartottak utoljára városi bált Szombathelyen, ezt akkor a megyei bállal együtt szervezték meg. Ez már az az időszak volt, amikor az ellenzéki politikai szereplők - akik egyébként mára városvezetők lettek - nem mentek el a bálra, ott csakis a kormánypárti politikusokat és azok holdudvarát lehetett látni. Akkor Gulyás Gergely kancellária miniszter volt az est díszvendége. Egy évvel korábban a Haladás Sportkomplexumban bálozott a város. 2018-ban a mostani filmügyi biztos, Káél Csaba volt a húzónév.

Fotó: szombathely.hu

A bálok a 2010-es években inkább a politikai balhékról, demonstrációkról, az elit szembeállításával a rászorulókkal szóltak, mintsem társadalmi eseményről.

2012-ben az akkor még működő Tóvendéglőben szervezték meg a megyebált. A bálra érkezőket pedig ellenzéki, leginkább az LMP, és a Szolidaritás demonstrálói fogadták. Czeglédy Csaba, és megboldogult Gyebrovszki János pedig még MSZP-és önkormányzati képviselőként osztott ételt a vendéglő előtt a rászorulóknak. 

Az akkori demonstráció a megyei vagyon államosítása miatt szerveződött, Nemény András, akkor még parlamenti képviselőként nyilatkozott úgy, hogy:

“Az látszik, hogy a Fidesz a kormányhivatali struktúra kiépítésével a rendszerváltás legnagyobb vívmányát, nevezetesen az önkormányzás lehetőségét veszi el az emberektől. Nem szerencsés, ha kívülről mondják meg valakinek, mit hogyan csináljon.”

Milyen furcsa, hogy az MSZP-ről éppen ma szivárgott ki, hogy teljesen szétesik, Nemény András pedig azóta polgármesterként érzi a nyakán a rendszer azon hűvös markának szorítását, amiről 14 éve még csak jövőidőben, és feltételes módban beszélt.

Ebből is látszik, hogy egy bál szervezése nagyon komoly politikai üggyé tudja kinőni magát. Nem csoda hát, hogy éppen az a politikai erő, amelyik jelenleg a szombathelyi városvezetést adja nem szívesen tenné ki magát egy hasonló atrocitásnak.

2020-ban egy sajtótájékoztatón beszélt arról az Éljen Szombathely! városvezetés, hogy újra szeretné gondolni a városi bált és egy olyan rendezvényt szerveznének, ami mindenki számára nyitott. Ezt 2021-ben szerették volna elindítani, csak hát azóta a covid-járvány, majd rezsiválság okozott problémákat, most pedig a szolidaritási adó és a versenyképes járások program tépázzák meg rendesen a költségvetést.

Fotó: szombathely.hu

A lényeget egyébként ott fogták meg, hogy a bál intézménye gyakorlatilag egy társadalmi esemény, ami az adott településen élők kollektív élménye, közös eseménye kell, hogy legyen. Egy alkalom az évben, amikor a különböző társadalmi rétegekben élő, és az élet különböző területein dolgozó polgárok találkozhatnak, beszélgethetnek egyet kötetlenül, egy pohár ital, egy tál étel mellett. 

Ez ugyanúgy hozzátartozik egy település életéhez, mint a húsvéti, vagy karácsonyi vásár, a színházi előadások, vagy a település sportcsapatának meccsein való szurkolás. Egyfajta kollektív élmény, ami közösségépítő, és helyi identitást erősítő. Az azonban valóban nem mindegy, hogy mennyire szól csakis az elitnek, vagy mennyire próbálja valóban a település minden polgárát befogadni és vendégül látni.

A legenda szerint a szombathelyi városi bálok egykor akkora események számítottak, hogy egykori kórházigazgatói kinevezés is megtörtént egy esetben, amikor az éppen regnáló parlamenti képviselő lépett oda a kiszemelthez, tette vállára a kezét és közölte az illetővel, hogy ő lesz az, akinek a jövőben az intézményt el kell vezetnie.

Szombathely a 2000-es évek elején több tucat bálnak adott otthont. A szokásos évi városi bál mellett volt külön rendezvénye a sportolóknak, a szerelmeseknek, sőt sok civil szervezet is az MSH-t bérelte ki, hogy nagyszabású bált tarthasson. 

Idén ez úgy néz ki, hogy az egyetlen bál, aminek a Sportház ad otthont az a horvát bál. 

Kapu Tibor is az elittel rázta

Pontosan az a fajta pompa és csillogás, ami végül a szombathelyi városi bálok végzete lett, volt fellelhető Győrben a Médiabálon, amit immár 20. alkalommal rendeztek meg. A január 17-én tartott esemény a nagybetűs bál Győrben, ami tulajdonképpen a városi bál funkcióját tölti be. A rendezésbe az elmúlt pár évbe már Széchenyi István Egyetem is beszállt.

Fotó: Szeles Szabolcs Facebook

A nyitóműsort a győri balett adta, az esemény sztárvendége Kapu Tibor volt, a műsort Lékai-Kiss Ramóna és Gönczi Gábor vezényelte, de részt vett a Szujó Zoltán, Dér Heni, és Szekeres Adrien is.

Akárcsak a korábbi években Szombathelyen, Győrben is inkább a kormánypárthoz köthető politikai elit eseménye volt a bál, mintsem egy, az átlagos városlakó számára is elérhető program. 

Pont az a fajta kiváltságosok bulija, amit hasonló esetben Szombathelyen annak idején az éppen ellenzékben lévő politikai csoportosulás meghekkelt.

Talán lehet, hogy mindkét esetben valamiféle aranyközép utat kellene választani. Ízléses, elfogadható és nem hivalkodó megoldást keresni. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.

Extra: a Vásárcsarnokban nyitja új évadát a Győri Filharmonikus Zenekar

A „Zenélő piac” című különleges koncerttel szeptember 7-én rendhagyó helyszínen találkozhat a közönség a klasszikus zenével.

Átadják a megújult Erzsébet ligeti KRESZ-Parkot Győrben – családi programokkal ünneplik a felújítást

Ügyességi versenyek, KRESZ-kvíz, ingyenes kerékpár- és e-rollerjelölés is várja a családokat augusztus 8-án.

Nőverő szombathelyi férfi ellen emelt vádat az ügyészség

A férfi a nyílt utcán kezdte verni áldozatát.

A rómaiaktól az agyagkatonákig – tárlatvezetések, workshop és közönségtalálkozó várja a látogatókat a győri Rómer Múzeumban

Ingyenes programokkal és különleges kiállításokkal készülnek a hét második felére, a hőségriadó idején ráadásul a Várkazamata – Kőtár is díjmentesen látogatható.

Czunyiné harca a gmail és az önkény ellen - letiltotta a Google a Védvonal levelező fiókját

Nem vicc! A Fidesz maradéka tényleg egy ingyenes e-mail szolgáltatást használt, hogy megvédje a Fidesz maradékát.

Kedden megválaszthatja az Országgyűlés Magyarország új köztársasági elnökét

A TISZA Párt frakciója kezdeményezte az államfőválasztás augusztus 11-re való kitűzését - a kormánypárti jelölt személye ugyanakkor egyelőre nem ismert.