Szijjártó Péter szerint Győr elveszít 5 évet azzal, hogy Pintér Bence a polgármester

Dömötör Gábor 2026-01-26 09:23:55
Nem nagyon burkolta az üzenetet: ha nem a Fideszre szavazol, veszíteni fogsz.

Komoly hakni-körutat járt le megyénkben pénteken Szijjártó Péter, aki a mosoni- és a bábolnai régió mellett Győrbe is beugrott reprezentálni, és felmondani mindenhol a kötelezőt. Előbbi helyeken átvágta a szalagot, letette az alapkövet, városunkban pedig ledobta a kommunikációs atombombát, amivel helyre tette a győrieket. 

Történt ugyanis, hogy a külgazdasági és külügyminiszter a Győr+ Média kamerája előtt azt találta mondani: “A győriek most világosan láthatják, hogy mit lehet veszíteni. (...) Ugyanis Győr, most elveszteget öt esztendőt” - majd hozzátette még, hogy városunk előtt “páratlan fejlődési lehetőség állt volna, ha nem született volna egy ilyen faramuci helyzet.” Ezzel nyilvánvalóan arra utalt, hogy Győrben tavaly nem a fideszes jelölt nyerte a polgármesteri választást.

Ezzel a kijelentésével a miniszter végre nyíltan felvállalta és világossá tette azt a kormányzati narratívát amit eddig csak a bőrünkön éreztünk, de nem volt az arcunkba vágva: a város jelenlegi helyzete és mozgástere szorosan összefügg azzal, hogy nem a kormánypártok jelöltje vezeti az önkormányzatot. Szijjártó Péter ezzel kimondta azt is, hogy azok a települések tudnak igazán fejlődni, ahol a városvezetés és a kormány egy irányba húznak és egy politikai platformon állnak. 

A gondolatmenet másik fele már kevésbé volt burkolt: Szijjártó szavai alapján Győrnek tehát magára kell vetnie, ha a kormányzattal való kapcsolata nehezebb, hiszen a város választópolgárai más politikai irányt jelöltek ki. A miniszter üzenete egyértelműen azt sugallta, hogy a kormányzati figyelem és támogatás nem automatikus, hanem politikai lojalitáshoz kötött, aminek következményeit a városnak kell viselnie.

Fotó: Lázár János Facebook

Múlt héten pénteken lehetett valami a levegőben, hiszen a kormányzat erős emberei csillagos ötösre vizsgáztak arroganciából. Előbb Lázár János építési és közlekedési miniszter állt bele a komplett magyar cigányságba azzal, hogy kvázi kezükbe adta a WC kefét, Győrben pedig Szijjártó Péter jelentette ki, hogy a város addig büntetésben van, míg Pintér Bence a polgármester. 

“A mai világban a megbízhatóságnak, a kiszámíthatóságnak a tapasztalatnak a szavahihetőségnek óriási szerepe van” - mondta még az inkriminált videóban a külügy első embere, és minden szavával egyet tudunk érteni. Ezek pont azok a fogalmak amik kezdenek hiánycikké válni a kormányoldalon, miközben az egyre inkább ad-hoc módon működő Fidesz-KDNP már bármilyen kommunikációs panelt képes bevetni, hogy üzenni tudjon az övéinek. 

Azt talán érdemes lenne átgondolnia Szijjártó Péternek, hogy Győr nem a Fidesz tulajdona, mint, ahogy az ország sem. Amikor Orbán Viktor miniszterelnök elviszi a  Nemzeti Konzultáció eredményét Brüsszelbe, akkor - hiába hangzik jól - NEM a magyarok, hanem a Fidesz-szavazók véleményét tartja a magasba. Ha a külügyminiszter szerint Győr fejlődése kizárólag jobboldali városvezetéssel lehetséges, úgy szólunk, hogy épp vastagon beletörölte a lábát a demokráciába, amiről pedig felfrissíthetné a tanulmányait - mondjuk a legközelebbi Moszkvába vagy épp Washingtonba tartó magánrepülőúton.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.