Szombathely 700 millió forintot kap vissza a magyar államtól

Dömötör Gábor 2026-01-12 17:00:00
Navracsics Tibor bejelentése szerint, működési támogatásként jár az összeg. 

Ahogy arról szerkesztőségünk korábban beszámolt, egy december 31-én megjelent kormányhatározat alapján a kabinet működési támogatásokat utal vissza egyes önkormányzatoknak, a dokumentum pedig tételesen rögzíti a már megítélt összegeket is. A felsorolásból ugyanakkor feltűnően hiányoznak a megyei jogú városok, noha ezek a települések jelentős befizetői a központi költségvetésnek: 2025-ben például Szombathely 3 milliárd 800 millió, Győr pedig 12 milliárd 500 millió forintot fizetett be szolidaritási adó címen.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A határozatból az is kiderült, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztert kapta a feladatot, hogy az érintett önkormányzatokkal kezdjen tárgyalásokat, gondoskodjon a támogatási jogviszonyok létrehozásáról, valamint a költségvetési támogatások kifizetéséről. 

Navracsics Tibor a ma délután Szombathelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a város 700 millió forintot kap vissza a magyar államtól. 

A sajtótájékoztatón Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester örömmel nyugtázta, hogy Szombathely azon városok közé tartozik, akik kapnak visszatérítést. Elmondta, hogy a pénzt javarészt infrastruktúrális fejlesztésekre, illetve bölcsőde- és óvadafelujításokra fogják költeni. 

A visszatérítés egyéb részleteivel kapcsolatban később hosszabb cikkel jelentkezünk. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Csak néma csönd jött válaszul a sárvári fideszes önkormányzati képviselőktől, amikor azt kérdezték tőlük: Kinek van még köze a bucsui Magyar Péter választási indulásához?

Nemrég Varga Károly fideszes önkormányzati képviselő lapunknak vallotta be, hogy ő is gyűjtött ajánlásokat a TISZA miniszterelnökével azonos nevű jelöltnek.

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.