Magyar Péter: Orbán Viktor miatt két év alatt több mint 800 milliárd forinttól esett el Magyarország

Dömötör Gábor 2025-12-30 08:31:51
A TISZA elnöke szerint a kormány hitelekkel pótolja az elvesztett uniós forrásokat, amit még az unokáink is fizetni fognak. 

Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke dühös közleményben bírálta a kormány gazdaságpolitikáját, amely szerinte nem az Európai Uniótól jogosan járó források megszerzésére, hanem sima pénzpiaci finanszírozásra épül. Megfogalmazása szerint „Orbán Viktor az uniós támogatások hazahozatala helyett hiteleket vesz fel és még az unokáinkat is eladósítja”, amit a közleményben egyenesen árulásnak nevezett.

Fotó: Politico.eu

A TISZA elnöke konkrét számokat is említett, állítása szerint Magyarország 2024. december 31-én 1 milliárd 100 millió eurótól esett el, majd az idei év utolsó napján, 2025. december 31-én még egyszer ugyanennyi támogatástól fosztja meg az országot a kormány. „Ez együtt már több mint 800 milliárd forint ablakon kidobott pénz” - fogalmazott Magyar, hozzátéve, hogy számításai szerint ez fejenként mintegy 80 ezer forintos kiesést jelent minden magyar ember számára.

Magyar Péter szerint ezek az uniós források fontos fejlesztésekre fordíthatók lettek volna. Közleményében úgy fogalmazott: „Ezt a pénzt lehetett volna a magyar kórházak vagy a közlekedés fejlesztésére, valamint a vállalataink és a gazdáink támogatására fordítani.” A TISZA elnöke arra is figyelmeztetett, hogy szerinte a jelenlegi kurucos, teljesen különutas kormányzati irány folytatása esetén Magyarország további, ezer milliárdos nagyságrendű uniós forrásoktól eshet el a következő években.

Fotó: MTI

Tény és való, hogy az Orbán-rendszer pénzügyi döntéseit az elmúlt két évben nem nehéz vaskos kritikával illetni. Európai szinten is rekord mértékű infláció, beharangozott szuper gazdasági fellendülés helyett hangárban maradt repülőrajt, magyarázat nélkül hagyott, az MNB-alapítványokban közpénzjellegüket Matolcsy-jellegre cserélő százmilliárdok, hol létező, hol nem létező amerikai védőpajzs, hogy csak a legégőbb legégetőbb tételeket említsük a kormány fiskális portfóliójából.  

Ezek fényében nehéz nem komolyan venni Magyar Péter vészharang kongatását, aki  közleménye zárásában egy kedvezőbb gazdaságpolitikai alternatívát is felvázolt. Állítása szerint „a TISZA-kormány 2026-tól hazahozza a magyar embereket megillető uniós támogatásokat”, majd választási üzenettel zárta gondolatait: „Nincs mire várni, nincs hova hátrálni! Gondolj a hazádra, szavazz a TISZA-ra!”

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.