Szerző nélküli cikkben magyarázza el a Vas Népe, hogy Strompová Viktória szerintük miért szlovák

Farkas Bazsi 2025-12-19 08:54:22
Lázár János kimondta az igazat - írja a kormányközeli lap.

Kétségkívül a hét közéleti témáját az a Lázár János nyilatkozat adta, amelyben az építési és közlekedési miniszter arról beszélt, hogy a sárvári választókerületben a TISZA nem talált magyar jelöltet, így egy “szlovák asszonyságot” indít el.

Csakhogy Strompová Viktória nem szlovák, hanem felvidéki magyar - erről maga az érintett is beszélt egy videóban. A képviselőjelölt azt is elmondta, hogy felmenőit Trianon tragédiája szakította el az anyaországtól.

A TISZA komoly közlemény cunamit indított az eset kapcsán. Magyar Péter lemondásra szólította fel Lázár János, aztán a párt határon túli magyar politikusai közös levélben álltak ki Strompová mellett, végül a pártelnök nyilatkozatra szólította fel Ágh Pétert, sárvári körzet jelenlegi fideszes országgyűlési képviselőjét.

Az ügyben megszólalt már a szintén felvidéki magyar Borbély Alexandra, de tollat ragadott Török Gábor is.

Valószínű, hogy a kormány szócsövének számító MediaWorksnél is érezték, hogy az esetet nem lehet szó nélkül hagyni, így pedig tegnap este meg is született a válasz cikk “Lázár János kimondta az igazat a vasi Strompová Viktóriáról, a tiszás képviselőjelölt máris behisztizett” címmel.

Hogy a szerző kicsoda azt nem tudni, mivel az írás szerző nélkül jelent meg.

A propaganda anyag egyébként leginkább azzal a feljelentéssel foglalkozik, amit Németh Martin, az előválasztáson alulmaradt jelölt tett, szerinte ugyanis rágalmazás áldozata lett, ezért veszítette el a voksolást.

A cikk végül két állítást fogalmaz meg, amely szerintük alátámasztja Lázár kijelentéseit:

  • 16 éve él Sárváron, saját elmondása szerint vannak magyar felmenői, így az elmúlt másfél évtizedben bármikor letehette volna a magyar állampolgársági esküt. 
  • Esküvője pedig 2014-ben volt, tehát házasságkötése okán is már jóval előbb besétálhatott volna a sárvári polgármesteri hivatalba ennek a kérelmezéséért...

Abszolút nincs rajta mit csodálkozni, hogy a szerző nem vállalta fel az írását. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.