Elég imádkozni, vagy dolgozni is kellene? - merült fel a kérdés a győri temetők kapcsán

Dömötör Gábor 2025-12-19 14:37:35
Riogatás, hangulatkeltés, vagy valós probléma? Maratoni vita széksértésekkel.

Borsi Róbert (Fidesz–KDNP) győri önkormányzati képviselő még csütörtökön,  Facebook-bejegyzésben hívta fel a figyelmet arra, hogy 2026. január 1-jétől bizonytalanná válhat Győr több temetőjének üzemeltetése, mivel az önkormányzat és a Győr-Szol Zrt. között 2010-ben kötött, 15 évre szóló temető üzemeltetési közszolgáltatási szerződés 2025. december 31-én lejár. A képviselő szerint a városvezetésnek időben fel kellett volna készülnie a szerződés megszűnésére.

Borsi Róbert és képviselőtársa Boncsarovszky Péter (Fidesz-KDNP) állításai szerint az ügy csak az ősz folyamán került a szakbizottságok elé, holott egy ilyen volumenű közbeszerzési eljárás előkészítése hosszabb időt igényel. A nyílt közbeszerzés csak 2025. november 21-én jelent meg a közbeszerzési értesítőben, a pályázatok benyújtásának határidejét pedig december 22-re tűzték ki. A képviselők szerint kérdéses, hogy lesz-e egyáltalán érvényes pályázat, illetve marad-e elegendő idő az eljárás lezárására és a szükséges döntések meghozatalára.

A fideszes politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a következő közgyűlésen a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló önkormányzati rendelet módosítása is napirendre kerülhet, amely szerinte egy folyamatban lévő közbeszerzés közben jogi kérdéseket vet fel. Állítása szerint az esetleges fennakadások a város több nagy forgalmú temetőjét is érinthetik, és problémák esetén nemcsak az üzemeltetés és a karbantartás, hanem akár a temetkezés biztosítása is veszélybe kerülhet Győrben.

Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum-MSZP) alpolgármester közgyűlési felszólalásában szégyenteljesnek minősítette azt a riogatást, amivel szerinte a Fidesz-frakciója hergeli a győrieket. Az, hogy egy kegyeleti ügyben sincs bennük mértéktartás, az minimum vállalhatatlan. Szerinte a temetkezési feladatokat eddig is, 15 éve ellátó Győr-Szol Zrt. indikatív ajánlattal indulni fog a közbeszerzési pályázaton, és megnyugtatott mindenkit, hogy január 1-től is lesz temetkezési szolgáltatás a városban.

Boncsarovszky Péter ebben a témában is felszólalt, és újra elmondta a szokásos jobboldali mantrát, miszerint a 440 napja regnáló városvezetés hanyag munkát végez, aminek negatív végeredményeként olyan plasztikus képeket vizionált, hogy szerinte nem lesz senki januártól aki a ravatalozókban felkapcsolja a villanyt. Antal Imre (Fidesz-KDNP) képviselő is megdorgálta a városvezetést, ugyanakkor elmondta, hogy támogatni fogják a rendeletmódosítást.

Hajtó Péter független politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy ő már korábban jelezte: a közbeszerzési kiírás nem volt jó, hiszen kizárja a gazdasági társaságokat, így a Győr-Szolt is. Borkai Zsolt, a város korábbi polgármestere indulatosan kérte számon a felelősségvállalást az új kabineten, szerinte szakmai hozzá nem értésről tesz tanúbizonyságot, hogy a város 100%-os tulajdonában álló cége nem indulhat az új közbeszerzési pályázaton.  

Többször felmerült a vita során, hogy Szabó Jenő (Fidesz-KDNP) városüzemeltetésért felelős tanácsnok vajon miért nem emelt szót az ügyben egyszer sem az elmúlt hónapokban, aki végül felszólalt és elmondta, hogy becsülettel végezte a munkáját egész életében, és visszautasította, hogy jogosulatlanul vett volna fel a fizetését. Ráadásul szerinte ezzel a kijelentéssel széksértést követett el ellene a két városvezető. 

Fotó: Szabó Jenő Facebook

Amikor már az ember azt gondolta, hogy a temetők működése kapcsán lehet szavazni, akkor Fodor Roland (Civilek Győrért) azzal vádolta meg a városvezetést, hogy nem végezte el a munkát ezzel kapcsolatban. “Önök azt is rosszul csinálták, amit nem csináltak” - mondta emelt hangú rébuszként a képviselő, ami miatt viszont Pintér Bence kért széksértést, amit a közgyűlés nem látott indokoltnak. A maratoni, sokszor változó minőségű vita végén a testület 20 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a rendeletmódosítást.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.