Parkolási bírságból politikai hajcihő Győrben - Borsi Róbert teli tüdőből fújja a lufit

Dömötör Gábor 2025-12-18 08:04:10
A vizsgálóbizottság elnöke már feljelentést emleget, miközben egy 15 600 forintos ügy miatt zárt ajtók mögött zajlik a „vizsgálat”.

Miután Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum-MSZP) alpolgármester, Tóth Péter kabinetvezető, és Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester is beszámolt a győri parkolási ügyet vizsgáló bizottság üléséről, Borsi Róbert (Fidesz–KDNP), a testület elnöke is hosszú Facebook-posztban értékelte a történteket. A bejegyzés azonban jóval túlmutat egy egyszerű összefoglalón, hiszen Borsi a tőle megszokott hosszúságú és minőségű írásában egyszerre üt meg sértődött, vádló és fenyegető hangot, miközben továbbra sem derült ki, mi indokolja, hogy a város „mindenható” fideszes frakciója hónapok óta egy 15 600 forintos parkolási bírságot kezel kiemelt politikai ügyként.

Fotó: Borsi Róbert Facebook

Borsi elsőként azt kérte számon a városvezetésen, miért degradálták le azt a testületet, amelynek felállítását ők maguk is megszavazták. „Nem értem, miért igyekeznek utólag cirkuszbizottsággá silányítani” - írta, majd sértőnek nevezte ezt az ellenzéki Balog-Farkas Renáta (Szentiváni Civilek) képviselőre nézve is. A kérdés azonban adja magát, ha a bizottság munkája valóban ennyire makulátlan és szakmai, vajon miért nem lehetett nyilvános az ülés, amikor ezt az alpolgármester kifejezetten kérte? Borsi erre sem az ülésen, sem a posztjában nem adott választ.

A bizottság elnöke szerint „nem spóroltak a kérdésekkel”, és sérelmezte, hogy Kósa Roland csak néhányra válaszolt, arra is röviden. A kritika azonban inkább árulkodó, mint meggyőző, hiszen Borsi nem azt kifogásolta, hogy a közgyűlés felhatalmazásán túlterjeszkedtek volna, hanem azt, hogy az alpolgármester nem reagált minden, jogilag erősen vitatható irányba elvitt témára. Felmerül a kérdés, vajon hogyan kellett volna viselkednie a TSZV-frakció tagjainak, hogy az megfeleljen Borsi elvárásainak!?

Fotó: Kósa Roland

Tóth Péter kabinetvezető esetében Borsi már konkrét hibát is próbált felmutatni, idézve azt a mondatot, miszerint „az egyeztetés kezdeményezése idő szűkében elmaradt”. Ebből azonban rögtön le is vont néhány súlyos következtetést, és azt sugallta, hogy a kabinetvezető a hivatalos válasz után is megpróbálta „valahogy máshogy elintézni az ügyet”. Hogy ez pontosan mit jelent, mire alapozta ezt a kijelentést, és miért nem jogi tényekkel, hanem sejtetésekkel operál, arra szintén nem adott konkrét választ.

A poszt leginkább akkor vált kínossá, amikor Borsi Róbert már a feljelentés lehetőségét lebegteti, mondván, ez „könnyen elképzelhető”. Hogy pontosan milyen jogszabály, milyen cselekmény és milyen indok alapján, az továbbra sem derült ki. Ehelyett jöttek a posztban a szokásos nagy szavak „kiváltságosokról”, „a polgármester köréről”, és arról, hogy a városvezetés „bármit megtehet”. Egy parkolási bírság ügyében ez minimum aránytévesztés, de még inkább tudatos politikai nyomásgyakorlás.

Fotó: Dömötör Gábor

Miközben Borsi szerint „a győrieknek joguk van tudni, mi zajlik a Városházán”, éppen az ő vezetésével maradt zárt az ülés, és éppen az ő posztjából nem derült ki, hogy mi a vizsgálat valódi célja, és miről akarják elterelni a figyelmet ezzel a cirkusznak álcázott vizsgálattal. A kérdés egyre kevésbé az, történt-e hiba egy parkolási ügyben, hanem az, miért van szüksége a Fidesz-frakciónak erre a látványos politikai habosításra, miközben Győrben bőven lenne valódi téttel bíró milliárdos ügy, amely megérdemelné a hasonló alaposságot.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.