16 millió forint gyűlt össze a győri Bagolyvár karácsonyfája alá

Dömötör Gábor 2025-12-16 14:18:00
Példás összefogással újulhat meg az otthon sivár udvara. 

Ahogy arról szerkesztőségünk korábban beszámolt, november közepe táján a Bagolyvár Gyermekotthon „álom udvaráért” indított kezdeményezést Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum), Győr alpolgármestere, aki társadalmi összefogást hirdetett az intézmény sivár udvarának átformálásáért. A cél egy olyan közösségi tér létrehozása, ahol játszótér, fitnesz-park és egy sportpálya is szolgálhatja a 4-18 éves gyermekek mindennapjait, és ahol a nehézsorsú otthon lakói élhetőbb környezetben tölthetik idejüket. Kósa akkor hangsúlyozta, bár a gyermekvédelem állami feladat, erkölcsi kötelesség segíteni ott, ahol lehetőség van rá, és társadalmi támogatással gyorsabban valósulhat meg a fejlesztés. 

Fotó: Dömötör Gábor

A felajánlásokat a Lakásotthonok Lakóiért Közhasznú Alapítvány fogadta, és azt már novemberben tudni lehetett, hogy több győri cég csatlakozott is az összefogáshoz, a BÜCHL Hungária Kft. jubileumi támogatása és az OTP Bank adománya révén a játszótér felújításához már akkor is csak néhány millió forint hiányzott. A kezdeményezéshez csatlakozott a Leier Fit-Well és a Győri ETO KC női kézilabda-csapata, és az alpolgármester a városi képviselőkhöz is levelet intézett, hogy képviselői keretükből szintén járuljanak hozzá a projekt megvalósításához.

Kósa Roland ma délelőtt tartott sajtótájékoztatóján arról az örömhírről számolt be, hogy felhívása sikerrel járt, hiszen 16 millió forint gyűlt eddig össze cégek és magánszemélyek felajánlásából. „Nagy büszkeség számunkra az, hogy Győr egy ennyire szolidáris város. A társadalom széles rétege mozdult meg erre a felhívásra” - mondta az alpolgármester, aki kiemelte, hogy a befolyt összegből megvalósul a játszótér és a fitnesz-park, a sportpálya pedig a szomszédos panzióval közös összefogásban újul meg a nem túl távoli jövőben.

Fotó: Dömötör Gábor

Háromszéki Ildikó az alapítvány elnöke elmondta, hogy alapítványuk fő célja a győri és a környékbeli nehéz sorsú gyerekek életének jobbá tétele, ezért nagyon hálásak a befolyt támogatásért. Technikai részletként megosztotta, hogy az első két ütem megvalósítása már a szerződéskötés fázisában tart, és amint beköszönt egy kicsit jobb idő, úgy az effektív munkavégzés is elkezdődhet. Ha minden jól megy a tavaszi szünetben a gyerekek már a megújult körülmények között játszhatnak, sportolhatnak. 

„Nagyon sok gyerek van Győrben a Bagolyváron kívül is, aki segítségre szorul, ezért nagyon fontos, hogy legyenek ilyen jó példát mutató kezdeményezések” - zárta gondolatait az alapítvány elnöke, aki elmondta, hogy nagyon szoros és jó kapcsolatot ápolnak a gyermekvédelemmel, akik ebben a projektben is segítőkészek voltak. Az ünnep előtti jó híreket azzal zárta Kósa Roland, hogy elmondta, december 19-én pénteken, a Vaskakas Bábszínházban megtartják a „Mindenki Karácsonya” névre keresztelt ünnepséget, ahol a rászoruló, hátrányos helyzetű és az otthonokban élő gyermekeket és hozzátartozóikat látják vendégül. 

Az alpolgármester zárásként megköszönte a magánemberek és a cégek felajánlásait, extra örömként pedig elmondta, hogy egy, a neve titokban tartását kérő étterem felajánlotta, hogy karácsonykor, minden otthonban élő gyermeknek ünnepi menüt biztosít. 

A támogató cégek teljes névsora: BÜCHL Hungária Kft., MYHOUSE Építőipari Kft., Szabadhegy Bau Kft., Objekt General Kft., BNF Kft., OTP Zrt.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.