A “Nélküled” országában arról beszélt Lázár János, hogy a TISZA párt szlovák embert indít a sárvári választókerületben

Farkas Bazsi 2025-12-16 17:17:08
Ami egyébként nem igaz.

Hétfőn járt Lázár János építési és közlekedési miniszter Vas Megyében. A társavezetőtől egy kis PR-ra is futotta, hiszen át buszozott Csánigról Rábapatyra közben pedig interjút adott a Sárvári Televíziónak, ahol szóba került a sótonyi körforgalom is. Itt a miniszternek megjegyezték, hogy ellenzéki politikusok szerint a beruházás azért készül el végre, a bejelentést követően közel 3 év múlva, mert ők folyamatosan napirenden tartották az ügyet.

Fotó: Lázár János Facebook-oldal

Ha teljesen pontosan akarunk lenni, akkor az ellenzék azt jegyezte meg, hogy talán egy kicsit megsürgette a végleges kivitelezést az, hogy ők folyamatosan közbeszédben tartották a beruházást.

Na de vissza a buszra. Lázárnak a tiszás jelző azonnal szemcsillogást okozott és azt mondta:

“A képviselőjelölt asszonnyal még életemben nem találkoztam. Kicsit csodálkozom is, hogy a TISZA Párt nem talált magyar embert és egy szlovák asszonyt kellett elindítania ebben a választókerületben. Ilyen rosszul állnak, legalább azt kellene, hogy Magyarországon magyarok legyenek a jelöltek.”

Furcsa ezeket a szavakat hallani Lázár Jánostól, aki annak a pártnak az országgyűlési képviselője és minisztere, amelyik folyamatosan hangsúlyozza a határon túli magyarokkal való kapcsolattartás, az határok nélküli nemzet fontosságát. 

A Fidesz-KDNP-nek önkormányzati, és parlamenti szinten is nem egy képviselője van, aki határon túli magyarként szerzett mandátumot. A kőszegi testület tagja a kormánypárt színeiben Csiki István, aki Székelyudvarhelyen született. De elég csak a két cikluson át a Fidesz padsoraiban ülő Szőcs Gézára gondolni, aki Marosvásárhelyen született.

Lázár azért is aljas, mert a Tisza Vas02-es indulója, Strompová Viktória egyébként magyar állampolgár.

Úgy néz ki, hogy a képviselőjelöltet ezzel fogja leginkább támadni a kormánypárti oldal, azt ugyanis elég nehéz lenne elképzelni, hogy Lázár magától ismerte Strompová Viktória életrajzát annyira, hogy tudja, a sárvári jelölt a felvidékről származik.

A “Nélküled” országában ez felettébb visszás, hiszen egy-egy válogatott meccs előtt több tízezer torokból szól egyszerre az, hogy:

“Mint a leszakított haldokló virág
Mint az ötmillió magyar, akit nem hall a nagyvilág”

Azt azért alkalomadtán megkérdezzük majd Lázáról, hogy mekkora is a baj a nemzeti tizenegy környékén, hogy Willi Orbán, Callum Styles vagy éppen Loic Nego helyett miért nem talált Rossi Magyarországon magyarokat.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.