Bár egyenlítődött a pálya, de most is az egyik volt fideszes önkormányzati képviselő által elnökölt egyesület kapta a legmagasabb állami támogatást

Farkas Bazsi 2025-12-12 18:02:00
A Sátory Károly vezette szervezet 7 millió forinthoz jutott a Bethlen Gábor alapból. Összesen 11 szombathelyi egyesület kapott támogatást.

Tegnap adta közzé a civil szervezetek állami támogatását bonyolító Bethlen Gábor Vagyonkezelő a legutóbb kiírt támogatások pályázatának eredményét. Ahogy arról írtunk már Zalaegerszegen két fideszes önkormányzati képviselő, és az egyik fideszes alpolgármester vezette egyesület kapott egyesével 9 millió 700 ezer forintnyi támogatást.

A korábbi években Szombathelyen is hasonló volt a helyzet, ugyanis szinte kizárólag olyan civil szervezetek kaptak támogatást, amelyek valamilyen módon köthetőek a Fideszhez.

Legutóbb nyáron osztott pénzt az alap. Akkor arról írtunk, hogy a

Szombathely Keleti Városrész Polgári Érdekvédő Egyesület 9 millió forintot, a
Savaria Filmakadémia Egyesület 6 millió 500 ezer forintot kapott az alapból.

Előbbi Németh Krisztiánhoz, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselő-jelöltjéhez, utóbbi Lovass Tiborhoz, a szombathelyi fideszes városvezetés alatt a Médiaközpont ügyvezetői posztját betöltő civil szervezeti vezetőhöz köthető.

De 2024 januárjában szintén találtunk olyan győztes pályázókat, amelyeknek elnöki a kormánypártokhoz köthető:

Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület  - 3 millió 500 ezer forint
Női Erőforrás Társaság Egyesület - 11 millió forint
Szombathely Keleti Városrész Polgári Érdekvédő Egyesület - 11 millió forint
Vas Megyei Turizmus Szövetség  - 3 millió 500 ezer forint

Az elmúlt évek legtöbb állami támogatását kapott szombathelyi civil szervezet a Női Erőforrás Társaság Egyesület, amelynek elnöke Gál Sándor, a Fidesz városi elnökségi tagjának felesége.

Az egyesület az évek alatt összesen közel 42 millió forintnyi pályázati pénzt kapott.

Úgy néz ki idén nem lejtett ennyire a pálya. A most ismertetett pályázati eredmény szerint a következő szervezetek kaptak támogatásokat:

Claudius Polgárőr Egyesület 4 millió forint
Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület 7 millió forint
eSport Szombathely Sportegyesület 3 millió forint
Állatvédők Vasi Egyesülete 4 millió forint
LORIGO Táncsport Egyesület 2 millió 500 ezer forint
Polgárok a Városért Egyesület 3 millió forint
Szombathelyi Közgazdász Felsőoktatásért Alapítvány 1 millió 999 ezer 560 forint
Szombathely Keleti Városrész Polgári Érdekvédő Egyesület 1 millió forint
Női Vállalkozói Klub Egyesület 3 millió forint
Improvizatív Zeneműhely Egyesület 3 millió forint
ROTARY CLUB SZOMBATHELY 3 millió 500  ezer forint.

Fotó: MTI/Katona Tibor

Az azért most is látszik, hogy a legtöbb támogatást az a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület kapta, amelynek elnöke Sátory Károly, volt fideszes szombathelyi önkormányzati képviselő, és amely egyesület rendezvényein rendre jelennek meg magas rangú kormányzati szereplők.

Eddig nem szerepelt a Bethlen Gábor támogatta szervezetek névlistáján a Polgárok a Városért Egyesület. Most 3 millió forintot kapott a Balázsy Péter polgármesteri kampánya körül, a támogatására alakult jobboldali szereplők által létrehozott szervezet.

Szombathely Keleti Városrész Polgári Érdekvédő Egyesület a korábbi 11 millió helyett pedig be kellett, hogy érje eggyel.

A többi támogatott szervezet vagy csak igen igen lazán, vagy egyáltalán nem köthető a Fideszhez. Ami azt jelenti, hogy a korábbi évek tapasztalatai szerint a civil támogatási rendszer - Szombathelyen legalábbi is - kezd kiegyenlítődni.

Vámos Zoltán, Vas megyei főispán egy korábbi interjúban így nyilatkozott az Ugytudjuk.hu-nak:

"A jövőben nekem kifejezett célom az, hogy hozzak még ide forrást a civil szervezeteknek. Azért, mert az a hagyomány, ami megvan Szombathelyen, és a Szombathely környéki településeken, hogy egy élő és erős közösséget tudnak szervezni ezek az egyesületek, azt fenn kell tartani, mert egy nagyon jó karaktert és identitást ad. Pont a napokban voltam egy miniszteri egyeztetésen, ahol 15-16 civil szervezetnek lobbizom forrásért. Bízom benne, hogy az ősz folyamán ezekről be is tudunk számolni."

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.

Hétéves csúcson a használt autók importja Magyarországon

A JóAutók.hu szerint az erős forintnak köszönhetően idén akár 150 ezer külföldről behozott használt autó is gazdára találhat Magyarországon.

Koncertek, sport, társasjátékok és közös ETO-buzdítás – ingyenes programok várják a győrieket ezen a hétvégén is

Családi rendezvényektől a koncerteken át a sportprogramokig számos ingyenes esemény közül válogathatnak az érdeklődők.

Éjszakába nyúló sportolás várja a győrieket az Olimpiai Sportparkban

Több mint húsz ingyenes programmal, vízi sportokkal, futással, jógával és csapatsportokkal érkezik június 12-én a Mozgás Éjszakája.

Elhunyt Gerencsér Tibor

A szombathelyi sportszervező, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség tagja 78 éves volt.

„Történelmi megállapodás született” – új fejezet nyílhat a TISZA-kormány a kárpátaljai magyarság jogainak ügyében

Magyar Péter szerint Ukrajna vállalta, hogy törvényi szinten is garantálja a magyar kisebbség nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogait.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés kezdődik Győrben és a környező településeken

A következő napokban célzott kezelésekkel próbálják visszaszorítani a szúnyogok szaporodását, a védekezéshez a lakosság segítségét is kérik.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének új elnöke

Nemény András társelnöknek választották. Pintér Bence pedig jelezte, Győr felfüggeszti tagságát a fideszes elnök megválaszása miatt.

A kínai agyagkatonáktól az ukrán gyerekrajzokig – izgalmas kiállítások várják a látogatókat Győrben a Rómer Múzeumban

Több helyszínen is különleges időszaki és állandó tárlatokkal készünekl a nyári hónapokra.