„Vége van” - Magyar Péter szerint azonnal le kell mondania a kormánynak a Szőlő utcai gyermekbántalmazás után

Dömötör Gábor 2025-12-09 14:01:00
Orbán Viktort és a köztársasági elnököt is felszólította: haladéktalanul ki kell írni a választásokat.

Magyar Péter rendkívül kemény hangú közleményt adott ki a Szőlő utcai gyermekotthonban készült, brutális bántalmazást rögzítő videók nyilvánosságra kerülése után. A TISZA Párt elnöke szerint a felvételek annyira súlyosak és olyan mély rendszerszintű mulasztásokra mutatnak rá, hogy „Orbán Viktor nem tehet mást, mint hogy haladéktalanul benyújtja a kormánya lemondását!” A politikus egyúttal azt is kezdeményezte, hogy a köztársasági elnök „a lehető legkorábbi időpontra írja ki az országgyűlési választásokat!”

Fotó: Wikipedia

A közleményben Magyar arra emlékeztet, hogy a napvilágra került videókon „a földön fekvő kiskorúakat rugdosott és vert orrvérzésig” az az igazgató, akit a korábbi, évtizedes gyermekbántalmazási botrányt követően neveztek ki az intézet élére. Magyar szerint a helyzet súlyát tovább növeli, hogy „a kiskorú gyerekek undorító bántalmazását rögzítő felvételek állítólag már fél éve a rendőrség, tehát a belügyminiszter és a miniszterelnök asztalán vannak, és tegnapig nem történt semmi.” A politikus szerint ez önmagában bizonyítja, hogy a hatalom évek óta képtelen vagy nem hajlandó megvédeni a legkiszolgáltatottabb gyerekeket.

Miután a felvételek kiszivárogtak, Magyar Péter úgy fogalmazott: „Most, hogy a felvételek nyilvánosságra kerültek, az Orbánék által kinevezett újabb rém lemondott, és a rendőrség, valamint az ügyészség is elkezdte végezni a munkáját.” A politikus szerint azonban ez már jóval későn történt, és nem szabad hagyni, hogy a kormány a botrány kipattanása után tegyen úgy, mintha most találkozna először az intézményben zajló bántalmazásokkal.

Magyar közleményében külön hangsúlyozta: „Orbán Viktor szeptemberi hazugságával szemben rengeteg kiskorút bántalmaztak az intézetben szexuálisan, valamint más fizikai- és lelki módon.” Álláspontja szerint világos, hogy „a hatóságok és a politikai elit tudta nélkül ilyen bizonyosan nem történhetett volna meg éveken keresztül.” A politikus a rendszerszintű mulasztást és az elhallgatást nevezte meg a botrány valódi okának.

A TISZA Párt elnöke arra a következtetésre jutott: „A gyermekek fizikai- és lelki bántalmazását lehetővé tevő és elhallgató kormány egy napig sem maradhat tovább hatalmon.” Közleménye végén pedig minden eddiginél egyértelműbb politikai üzenetet fogalmazott meg: „Miniszterelnök Úr, Vége van.”

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést.