Felmentették Póczik Józsefet a Borkai-ügyben, feleségének viszont börtönbe kell vonulnia

Dömötör Gábor 2025-11-22 09:10:00
Másodfokon is kimondták: a győri futballista nem követett el zsarolást.

A másodfokú ítélet is felmentette a zsarolás vádja alól Póczik Józsefet, akit a Borkai-ügyben korábban három év börtönnel fenyegetett az elsőfokú bíróság. A győri futball-legendára végül 450 ezer forintos pénzbüntetést szabtak ki.

Fotó: szmo.hu

Póczik a tárgyaláson azt mondta, évekkel ezelőtt belerángatták egy olyan történetbe, amelyhez soha nem akarta, hogy köze legyen. Állítása szerint soha nem akarta megzsarolni Borkai Zsoltot, aki szerinte végig korrekt volt vele szemben, a prostituáltakat akkori élettársa (aki most már a felesége) fia szervezte a hajóra. 

A sportoló az elmúlt időszakban súlyos betegséggel és életmentő szívműtéttel is megküzdött, családja tartotta benne a lelket. A megkönnyebbülés azonban nem teljes: feleségét, Erikát a bíróság bűnösnek mondta ki, így a korábbi ítélet szerint 1 év 10 hónap börtönt kell letöltenie. A fellebbezése nem járt sikerrel.

Fotó: MTI

A Borkai-ügy még 2019 őszén robbant ki, amikor az önkormányzati választási kampány hajrájában kiszivárgott egy rövid, az Adrián készült szexvideó a győri polgármesterről. Borkai a botrány ellenére is megnyerte a választást, ám egy hónappal később lemondott posztjáról. Egy későbbi interjúban az olimpikon elmondta, hogy magánemberként megbánta amit tett, de családjával rendezte a történteket, politikusként pedig komoly szerepe volt abban, hogy Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) tavaly nem nyert a választásokon.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

A kötcsei Fidesz-mágnes Kecskés Cordulát is újra a fényre hívta – úgy tűnik a legendás piknikre nem lehet nemet mondani

A választási vereség után szinte teljesen eltűnt a Facebookról a győri Fidelitas korábban rendkívül aktív elnöke. 

Az FBI jelzése alapján fogtak el a Készenléti Rendőrök egy 16 éves győri fiút, terrorcselekménnyel fenyegetés miatt

A hatóság szerint a fiatalkorú egy mesterséges intelligencián alapuló csevegőrobottal folytatott beszélgetésekben csoportok és emberek elleni erőszakos cselekményeket helyezett kilátásba. 

Nem csak Hende, de Hendéné is Kötcsén pikinizetett

V. Németh Zsolt is felbukkant egy fotón.

Októberben ismét a fiatalokért szól a Kantharosz Gála Győrben

A koncert és a jótékonysági borárverés teljes bevételét rászoruló családok, beteg gyermekek és tehetséges fiatalok támogatására fordítják.

A DPK szerint a TISZA–kormány hibája, hogy Győrben bezár, és utcára tesz majd’ 500 dolgozót az a WKW, amely saját bevallása szerint is évek óta a csőd szélén áll

A komment szekció szerint Magyar Péter elveszejti Győrt, az országot és mindent ami jó volt. Hergelés, gyűlölet, és a meghajlított valóság. 

Ivóvíz-kimaradás lesz a Nagysándor József utcában Győrben

A rekonstrukciós munkák miatt szeptember 18. és 25. között hétköznapokon időszakosan szünetelhet a vízszolgáltatás az utca egy szakaszán.

Hosszú jogi küzdelem végére került pont: jogerősen visszakapta bejegyzett egyházi státuszát Iványi Gábor egyháza

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség ismét jogosult az SZJA 1 százalékos felajánlásai után járó kiegészítő állami támogatásra. 

Nemzetközi partnerekkel dolgozik Győr a zöldebb és energiahatékonyabb városi működésért

Szófiai és törökországi szakemberek érkeztek Győrbe – a kétnapos programon a geotermikus energiától a kerékpáros közlekedésig több témával is foglalkoznak.

Picasso, agyagkatonák és Győr rejtett csodái – mozgalmas hetet kínál a Rómer Múzeum

Tárlatvezetések, várostörténeti séták, kötetbemutató és új kiállítás is szerepel a programban.

Tarr-vágás: távozik Schmidt Mária, és ideiglenesen bezár a Terror Háza Múzeum

A 2002-es megnyitás óta Schmidt vezette az intézményt, amelynek kiállítását most tartalmilag átvilágítják.

Szándékosan nekiment egy másik autónak az M1-esen Győr térségében

A külföldi sofőr a vád szerint előbb letolta volna az előtte haladót, majd jobbról megelőzte, végül ráhúzta a kormányt.

Szalkai Károly hat évtizede és egy festői életút a Magyar Ispitában

A 60 éves győri festőművész jubileumi tárlata pályájának különböző korszakait idézi meg. A kiállítás október 11-ig látogatható a Magyar Ispitában.

Szükség van erősebb PC-re az AI miatt?

Az utóbbi években a mesterséges intelligencia szinte észrevétlenül vált a mindennapok részévé.

Hogyan segíthetik a vitaminok bőröd fiatalos megjelenését?

A bőrápolás napjainkban már messze túlmutat a régi egyszerű kencéken.

“Mindenki a maga sikere kovácsa, ez bárki legyen, azt gondolom, tehát mindenki, mindenki tehát kell hozzá, hogy valamire vigye, vagy valamire ne vigye” – avagy Mészáros Lőrinc szállodalánca bezárja kőszegi hoteljét

Szeptember végén befejezi a Hotel Benedict üzemeltetését a Hunguest Hotels, miközben a szállodalánc átveszi a felcsúti Hotel Pancho működtetését.

Kálmán János lett a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal új vezetője

Magyar Péter három új főispánt nevezett ki, akiket október 1-től újra kormánymegbízottnak hívnak. 

Innovatív lépcsők: A dermesztett beton technológia előnyei

A korszerű építészet egyik legérdekesebb újdonsága a dermesztett beton technológia.