Németh Zoltán újra nekiment Pintér Bencének a Facebookon

Dömötör Gábor 2025-11-19 12:44:34
Az Ugytudjuk.hu-val is perben álló ex-politikus szerint Győrben lassan megáll az élet.

Németh Zoltán, a Fidesz megyei közgyűlésének korábbi elnöke újabb közösségi posztban fogalmazta meg erős kritikáját Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester ellen. A Facebookon közzétett bejegyzésében azt írta: „13 hónap után ideje lenne legalább az alapfeladatok végzésének nekikezdeni. Duma helyett munkára lenne szükség”, majd azt állította, hogy a polgármester „országos pártpolitikai kérdésekkel és kampánykommunikációval tölti az idejét”. 

Németh szerint emiatt „a városban lassan megáll az élet”, amit két fotóval is illusztrált. Az egyiken egy parkoló autók mellett-alatt található lehullott levelek láthatók, a másikon pedig egy galamb tetem hever az egyik sétálóutca kövezetén. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a város működését a szívügyének tekintő Németh Zoltánnak az általa csak álcivilként citált Pintér Bence nem a kedvence, de egy halott madárra és némi avarra azt mondani, hogy attól lassan leáll a város, az inkább a burleszk kategória, semmint a valóság. 

Szívesen segítünk Németh Zoltánnak tájékozódni a győri ügyekben, annak ellenére is, hogy szerkesztőségünknek - és a polgármesternek - folyamatban lévő jogi ügye van vele. Mint ismert, Németh még a nyáron perelte be Pintér Bencét és az Ugytudjuk.hu-t rágalmazásért egy korábbi Facebook posztjára adott polgármesteri reakció, és az annak nyomán megírt újságcikkek miatt. Ettől eltekintve had ajánljuk Győri Kistérségi Hulladékgazdálkodási Társulás korábbi elnökének figyelmébe azt a cikkünket, amiben a napokban írtuk meg, hogy a Győr-Szol Zrt. megfeszített tempóban, megállás nélkül takarítja a lehullott lombot a város egész területén.  

Ami pedig a szegény, jobb sorsra érdemes, elhullott galambot illetti, azzal kapcsolatban a következő közérdekű információt szeretnénk Németh Zoltán figyelmébe ajánlani. A városban Győri Gyepmesteri Telep (9025 Győr, Gyepszél u. 7.) látja el a város közigazgatási területén az ebrendészeti-feladatokat, és közleményük szerint a közterületen talált elhullott állati tetemek begyűjtését is ők végzik. Ha tehát Győrben tetemet találunk, munkaidőben a telep elérhetőségén tudjuk bejelenteni az esetet, a +36 30 322-8247 számon

Azt túlzás lenne állítani, hogy ilyen esetben a bejelentés állampolgári kötelesség lenne, de egy olyan embertől, aki annyira szívén viseli a város sorsát, hogy a Facebook-bemutatkozásában is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ő „győri polgár”, talán elvárható lett volna, hogy telefont ragadjon és ne klaviatúrát. 

Fotó: Német Zoltán Facebook

Németh mostani kritikája azért is érdekes mert egyrészt nem nélkülözi a győri Fidesz-frakció, polgármesternek címzett állandó szlogenjét a „kevesebb duma, több munka” szófordulatot, így nehéz nem belelátni a posztba a politikai triggert. Ugyanakkor Németh Zoltán éppen elég időt töltött el a közéletben ahhoz, hogy pontosan tudja, hogy a városüzemeltetési, a köztisztasági, vagy épp a szociális és lakhatási ügyek, azok milyen bizottsági, közgyűlési és céges hierarchiában működnek, és milyen fideszes erőfölénnyel. 

Ezek fényében a városvezetést ért kritikai észrevétel minimum megmosolyogtató, amit a Győr-Szol Zrt., a GYHG, vagy a fentebb említett Fidesz-KDNP által irányított bizottságok szintén magukra vehetnének. Németh Zoltán kommunikációja így továbbra is inkább politikai támadásnak, semmint szakmai kritikának tűnik, ha pedig mégis az, akkor nem biztos, hogy a megfelelő címzettet sikerült megtalálni. Ezzel együtt ha valóban szereti a várost, akkor pont, hogy nem politikai alapon kellene mélyíteni a feszültséget a polgármester és a városüzemeltetés között. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Takács Tibor lehet Vas megye új rendőr főkapitánya

Július közepén tartanak állománygyűlést, itt jelenthetik be az új főkapitányt.

Harminc év után újul meg a győri buszpályaudvar környékének egyik legrosszabb útszakasza

Július 6-án kezdődik a Zrínyi utca és a Hunyadi utca felújítása, a munkálatok idején forgalomkorlátozásokra is számítani kell.

Republikon: közel háromszoros a TISZA Párt előnye a Fidesz előtt

A június végi felmérés szerint tovább nőtt a különbség a két legnagyobb politikai erő között, miközben a kisebb pártok támogatottsága érdemben nem változott.

A víz jövőjéről tanácskoztak Győrben - jubileumi konferencia a fenntartható megoldásokért

Ötödik alkalommal rendezték meg, a „Víz, amit akarunk” konferenciát, ahol a klímaváltozás és a biztonságos vízgazdálkodás állt a középpontban.

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.