Hivatalos - megvannak a Tisza Párt Győr-Moson-Sopron vármegyei választókerületeinek jelöltjei

Dömötör Gábor 2025-11-17 23:38:00
Nincs köztük sem Kósa Roland, sem Tóth Péter. Borsi Róbert talán túl korán kiáltott farkast.

A Tisza Párt hétfő estére ígérte fennállásának talán legfontosabb bejelentését. Magyar Péter, a párt elnöke közösségi oldalán közölte, hogy 18 óra után nyilvánosságra hozzák az egyéni országgyűlési képviselőjelöltek listáját. Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy rendkívül sokan jelentkeztek a felhívásra, és köszönetet mondott mindazoknak, akik készek részt venni a „rendszerváltásért és az emberséges Magyarországért” folytatott munkában.

Fotó: Magyar Péter Facebook

Magyar Péter kiemelte, hogy igyekeztek minden választókerületben olyan jelölteket választani, akik szakmailag és emberileg is méltók a feladatra. Mint írta, külön öröm számára, hogy a jelöltek több mint harmada nő, és szinte minden szakma képviselteti magát a csapatban. A közlemény szerint a listán több mint húsz orvos és gyógyszerész, mentőápolók és ápolók, tucatnyi pedagógus, közel ötven doktori fokozattal rendelkező jelölt, valamint mintegy negyven mérnök kap helyet. Rajtuk kívül művészek, kétkezi munkások, jogászok, szociális munkások, vállalkozók és gazdák is szerepelnek majd.

A pártelnök szerint a jelöltek közös és legfontosbb jellemzője, hogy „a politikai mocsáron kívülről érkeznek” - tisztességes, hétköznapi emberek, akiket a hazaszeretet és a cselekvési szándék köt össze. 

A jelöltek teljes névsora a következő:

Győr-Moson-Sopron 01. OEVK - Bóka Zsolt, Diószegi Judit, Markó Tímea

Győr-Moson-Sopron 02. OEVK - Dicsőfi Balázs, Nagy Zsanett, Néher András

Győr-Moson-Sopron 03. OEVK - Bóna Szabolcs, Kovács-Rosta Krisztina, Puskás György

Győr-Moson-Sopron 04. OEVK - Hallerné Nagy Anikó, Szabó Éva, Varga Szabolcs Gábor

Győr-Moson-Sopron 05. OEVK - Kapolka Judit, Molnár Ferenc, Porpáczy Krisztina

A Tisza Párt teljesen új alapokra helyezte a jelöltállítást, hiszen a képviselőjelölteket nem a pártközpont, hanem maga a közösség és végül a választókerület lakossága együtt választja ki. A folyamat kétlépcsős, először a párt vezetése jelölt ki több lehetséges indulót, akik bemutatkoztak a helyi közösségnek, majd a Tisza Világ alkalmazáson keresztül a párt szimpatizánsai szűkítik a mezőnyt. A végső döntést már minden választópolgár meghozhatja ugyanazon a platformon, így a jelöltek kiválasztása nyílt, átlátható és közvetlen.

Magyar Péter szerint ez a modell nemcsak demokratikusabb, de hitelesebb is: a jelöltek a való életből érkeznek – pedagógusok, orvosok, vállalkozók, kétkezi munkások vagy éppen művészek –, és személyes kampányban, ajtóról ajtóra járva keresik a választókat. A pártelnök úgy véli, a közösségi részvétel, a digitális szavazás és a helyi kapcsolatok erősítése új minőséget hozhat a magyar politikába, és valódi legitimitást adhat azoknak, akik végül a választók képviseletére vállalkoznak.

Fotó: Magyar Péter Facebook

Az este folyamán a Tisza hivatalos jelöltválasztási protokolljának pontos időbelisége is kiderült: november 23–27. között zajlik két fordulóban. Az első körben (nov. 23. 6:00 – nov. 24. 19:00) a Tisza közösségének tagjai szavazhatnak a három jelöltre, preferenciális rendszerben. A második fordulóban (nov. 24. 19:00–nov. 27. 19:00) már minden magyarországi lakcímmel rendelkező választó voksolhat, ekkor azonban már csak a két továbbjutó között döntenek.

Az pedig csak egy külön fénytörése a jelöltek bemutatásának, hogy Borsi Róbert (Fidesz-KDNP) képviselő aki két napja teli szájjal hazugozza a Tisza Párt első emberét és a komplett győri városvezetést, kicsit mintha árnyékra vetődött volna. Hiszen sem Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum-MSZP) alpolgármester, sem pedig Tóth Péter kabinetvezető nincs a hivatalos jelöltek között, így talán mégsem annyira tiszás a Pintér-stáb. Borsi Róbert úgy tűnik a szombati DPK-rendezvényen elirigyelte Orbán Viktor miniszterelnök független médiumoknak szánt szavait, és „megírta azt, ami nem történt meg." Kínos. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.