A szombathelyi önkormányzat továbbra is kiemelt figyelmet fordít a legelesettebbekről való gondoskodásra. A téli időszak egyik kiemelt feladata a szociális ellátásban, hogy tűzifát juttassanak a rászorulóknak. Amint azt Németh Klára, a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Kft. vezetője elmondta, valós veszély az, hogy valaki a fűtetlen otthonában életveszélyes állapotba kerüljön. Ezért fontos, hogy lakókörnyezetünkben odafigyeljünk azokra, akik bajba kerülhetnek. Ha úgy érezzük bárki segítségre szorul, akkor a szombathelyi önkormányzat, vagy a FÉHE is értesíthető.

Tavalyról 100 köbméter tűzifa maradt, idén 275 erdei köbméter érkezett az Ellátó telepére. Itt hajléktalan ellátásban részesülők közfoglalkoztatottként dolgozzák fel a tüzelőt.
László Győző (Éljen Szombathely!) szombathelyi alpolgármester arról beszélt, hogy a város mindenkiről próbál gondoskodni, akinek szüksége van fára.

A tüzelőt az önkormányzatnál lehet igényelni, a tüzelőt aztán a FÉHE telepén vehetik át az igénylők, de az is megoldás, hogy a kályha készre feldolgozott fát házhoz szállítják.
A korábbi évekhez hasonlóan a tűzifát a társaság által gyártott papír brikettel is kiegészítik.

Az ígéret szerint a tüzelőt a rászorulók még az ünnepekig megkapják.
|
Támogasd a hatalomtól független újságírást! Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így. Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét. Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004. Köszönjük! |
