Pályázaton jutott két elektromos autóhoz a szombathelyi önkormányzat, amiket a szociális ellátásban vetnek be

Farkas Bazsi 2025-11-13 19:07:00
Egyet a FÉHE, egyet a Pálos Károly kapott. Időseket és a fogyatékkal élőket fognak szolgálni.

13 millió forintot nyert a szombathelyi önkormányzat az Interreg, európai uniós pályázaton. Ebből a pénzből vásárolt a város 2 használt, de jó állapotban lévő elektromos autót, amiből az egyiket a Pálos Károly Családsegítő Szolgálat, a másikat pedig a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Kft. kapta használatba. 

A pályázatban Magyarországon kívül, Németország, Olaszország, és Horvátország vesz részt. A résztvevők folyamatos eszmecserében vannak egymással, a pályázat megvalósítása közben ugyanis olyanokra is figyelnek, hogy mik azok az apróságok, amik még hatékonyabbá teszik a szolgáltatásokat. 

Az egyik első számú követelmény volt a károsanyag kibocsátás visszaszorítása. Az elektromos autózással ez meg is valósult. A következőkben azt vizsgálni fogják, hogy előre megtervezett útvonallal miként lehet még hatékonyabban, és gyorsabban autózni.

A Pálos Károly Családsegítő az autóval az idősgondozást fogja szolgálni, míg a FÉHE a fogyatékkal élők utaztatását látja el.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Újabb letartóztatások történtek a Szőlő utcai bántalmazási ügyben

A bíróság három gyanúsított előzetesét rendelte el - a hatóságok szerint a bizonyítást veszélyeztetné, ha szabadon maradnának.

Bebes István főkonzulként már Németországban képviseli a magyarokat

Ősszel vette át a hivatalt, és a magyar-német műanyagipari szektorral kapcsolatos meglátásait is megosztotta Körmend korábbi polgármestere.

Magyar Péter: „nem leszünk cinkosok, nem fogjuk magukra hagyni ezeket a gyerekeket”

A TISZA Párt elnöke szerint rendszerszintű kudarc áll a bántalmazási botrányok mögött, és nem csak a javítóintézetekben van jelen a probléma.

Elindult Győrben az idei ebösszeírás

Oltásnak, chipnek lennie kell, és be kell jelenteni minden, a kutyát érintő változást.

Győr környéki programok a hétvégére

Advent harmadik hétvégéjén sem kell otthon kuksolni.

Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség bevételi határa

2026-tól évről-évre nő a keret, egyszerűbbé válhat a kisvállalkozások adózása.

Hogyan váljék gördülékeny folyamattá a vállalkozásod vezetése?

Manapság a sikeres vállalkozások számára a hatékonyság és az ügyfélkapcsolatok minősége kulcsfontosságú. A modern technológiai megoldások révén a cégek könnyebben kezelhetik napi feladataikat, és több időt fordíthatnak a stratégiai tervezésre.

Kiterjesztette a kormány a 3 százalékos lakáshitelt: zártkerti ingatlanok tízezrei válhatnak elérhetővé, amennyiben lakóház besorolásúak

A „belterületi” szó törlésével jelentős változás lépett életbe az Otthon Start szabályaiban.

Elkészült a talajvíz-monitoring rendszer első üteme Győrben

Bácsán, Kertvárosban és Győrszentivánon már működnek az új kutak, amelyek a város talajvíz helyzetét figyelik.

Íme a győri vásárcsarnok ünnepi nyitvatartása

Még szenteste napján délelőtt is vásárolhat, aki csak az utolsó pillanatban ér rá. 

Gyakorlatban ismerkedtek a hulladékgazdálkodással a Széchenyi István Egyetem hallgatói

A GYHG szakmai központja idén is tárt kapukkal várta a jövő környezetmérnökeit.

Gulyás Gergely a Szőlő utcai visszaélésekről: a rendőrség veszi át a javítóintézeteket

Bűncselekmények, elmaradt ellenőrzések és egy későn felismert rendszerhiba árnyékában keresi a felelősöket a kormány.

A szombati szabályok lesznek érvényesek az áthelyezett munkanapon Győrben

December 13-án módosul a parkolási rend a felszíni zónákban.

Vonatpótló busz jár Győr és Csorna között december 12-én

Egynapos vágányzár miatt módosul a közlekedés a GYSEV vonalán.

Elhunyt Balázs Péter

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező 82 éves volt. 

Az ellenállhatatlan gyémánt és arany csillogása

A gyémánt az örök vonzalom jelképeként ismeretes.