Újra ültették az Arrabona előtti fákat Győrben

Dömötör Gábor 2025-11-12 12:57:00
Négy kun-szilfa ad majd árnyékot az arra sétálóknak. 

Egyszerre szomorú és vidám eseménynek adott ma otthont az Arany János utca Győrben, ugyanis az ikonikus Arrabona áruház előtt a Győr-Szol Zrt. munkatársai elültettek négy fát, azoknak a helyére, amiket még tavasszal kellett kivágni. A korábbi szilfák és kőrisek évtizedeken át adtak árnyékot a belvárosban sétálóknak, és szerves részei voltak az utcaképnek. 

Fotó: Dömötör Gábor

“Egy közmű-fektetés során a korábbi fák gyökérzetét megsértették, így azok balesetveszélyessé váltak” - mondta el az eseményen Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum) alpolgármester, aki kiemelte annak fontosságát, hogy a jövőben nem fordulhat elő, hogy ilyen hibák miatt kelljen 30-40 éves, felbecsülhetetlen értékű növényeket kivágni. A most frissen elültetett fákról elmondta, hogy azokat a Győr-Szol szakértő munkatársai választották ki, és külön figyeltek arra, hogy megfelelő méretűeket  ültessenek, hogy a nyáron tapasztalható, úgynevezett hőszigetek ellen, minél hatékonyabb védelmet nyújtsanak árnyékukkal, a jövőben.

Az alpolgármester elmondta még, hogy a jövő évi városüzemeltetési tervben külön hangsúlyt fektetnek az öntözésére, ugyanis idén 268 fát kellett kivágni a kiszáradás miatt, és hiába melegszik globálisan az éghajlat, a növényeket megfelelően kell öntözni. Ennek kapcsán készül egy Zöld Kataszter amiben a város fáit és növényeit tartják számon, így a szakemberek számára nyomon követhető lesz, hogy mikor öntözték, kezelték, gyógyították  a város közös, zöld vagyonát. 

Fotó: Dömötör Gábor

Balog Farkas Renáta (Szentiváni Civilek) környezetvédelemért felelős tanácsnok a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a most elültetett négy kun-szilfa, egy magról nevelt magyar fajta, ami nagyon ellenálló a külső hatásokkal szemben. Várhatóan legalább olyan magasra fognak nőni, mint a korábban kivágottak, ezáltal komoly árnyékot tudnak nyújtani az Arany János utca közönségének. 

“Nagyon nagy feladata lesz a Győr-Szol-nak, hogy megfelelően ápolják és elősegítsék a megeredését és a gyökeresedését ezeknek a fáknak, de bízom benne, hogy a szakemberek megfelepen elvégzik ezt a munkát, és nagyon hamar, szép, lombos fák adnak itt árnyékot a győrieknek” - zárta gondolatait a képviselő. 

Fotó: Dömötör Gábor

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.