A Tisza szavazók majd’ 100 százaléka megemelné a nyugdíjakat

Dömötör Gábor 2025-11-07 08:08:04
A magyarok döntöttek: változást akarnak.

Lezárult a Tisza Párt által indított „Nemzet Hangja” szavazás második fordulója, amelyben a párt több százezer embert szólított meg országszerte. A szervezők szerint a voksolás a legkisebb településeket is elérte, és a magas részvételi arány mellett az eredmények is egyértelmű üzenetet hordoznak, a válaszadók elsöprő többsége változást szeretne Magyarországon.

Fotó: Tisza Párt

A szavazás mind az öt kérdésében 90 százalék feletti volt az „igen” szavazatok aránya. A legtöbben – 99,86 százalék – támogatták, hogy a Tisza-kormány független vizsgálatot indítson a gyermekbántalmazási ügyek feltárására, míg a minimálbéreket érintő jövedelemadó-csökkentésre és az alacsony jövedelműek adókedvezményére is közel 98 százalék szavazott igennel. A vagyonadó, a nyugdíjemelés és a családi kedvezmények bővítése szintén rendkívül magas támogatást kapott.

A párt közleményében kiemelte, hogy mindezt közpénzek nélkül, önkéntesek munkájával érték el, miközben – mint fogalmaztak – „a Fidesz fenyegeti a választókat és hazug propagandát folytat a mi pénzünkből”. A Tisza szerint a szavazás és az október 23-i Nemzeti Menet is azt bizonyította, hogy „a kormány elvesztette a kapcsolatot a valósággal”, és a magyar társadalom többsége már nem a jelenlegi hatalmat, hanem a változást támogatja.

„Amit a szavazásunk megmutatott, azt a kutatások is megerősítik: tartós és egyre erősebb a TISZA-többség a Fidesz előtt” – fogalmaztak. A közlemény szerint a párt programját továbbra is a magyar emberek véleményére építik, azokéra, akik most egyértelműen kiálltak az adókedvezmények, a nyugdíjemelés, a vagyonadó és a gyermekvédelem megerősítése mellett.

A Tisza Párt a szavazás lezárásával azt üzente: a Nemzet Hangja nemcsak politikai akció, hanem egy mozgalom kezdete, amelyben „a magyar emberek végre hallathatják a hangjukat – és a döntésük világos: emberséges és működő Magyarországot akarnak.”

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.