„Viccbizottság” helyett valós vizsgálatot akart Pintér Bence – a Fidesz inkább leszavazta

Dömötör Gábor 2025-10-20 08:53:18
Továbbra sincs megoldás a Rába Quelle fürdő ügyében. 

A győri közgyűlés szeptember 30-ai ülésén ismét téma volt a város egyik legnagyobb, és leginkább elhibázott beruházása, a Rába Quelle Vízi Élménypark és Gyógyfürdő. Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, hogy tisztázzák az előző városvezetés mulasztásait és döntéseit. A Fidesz-frakció azonban – a polgármester szavaival élve – inkább „megtorpedózta” a tervet. A vita középpontjában az áll, hogy kik vizsgálhatják meg az elmúlt évek döntéseit: az akkori vezetők vagy független testület.

„Szép vizsgálat lenne, a fürdő felújítását elindító Borkai Zsolt, majd a folyamatot levezénylő Dézsi Csaba András és volt alpolgármestere, Szeles Szabolcs megvizsgálnák önmagukat” – fogalmazott Pintér, miután a Fidesz-frakció csak azzal a feltétellel támogatta volna az előterjesztést, ha a bizottságba kizárólag az általuk megnevezett politikusok kerülnek. Pintér ezt elutasította, mire a Fidesz kihúzta az előterjesztésből a bizottság létrehozását, és saját szöveget szavazott meg, amely a polgármester munkáját bírálta.

A polgármester szerint súlyos pénzügyi és politikai hibák sora vezette oda Győrt, hogy a város ma is egy 2003-as szerződés alapján üzemelteti a felújított fürdőt. A közbeszerzést Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) idején mellőzték, ami miatt a Közbeszerzési Hatóság 30 millió forintos bírságot szabott ki. „Csapdába lavírozta tehát a várost az előző vezetése, 23 milliárd forog kockán” – fogalmazott Pintér. A hatóság a 2021-es szerződésmódosítást meg is semmisítette, így a Rába Quelle Kft. ma is a két évtizeddel ezelőtti feltételek szerint működteti az intézményt.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy 2024 tavaszán a közgyűlés már kötelezte az akkori városvezetést az új közbeszerzés előkészítésére, de ez nem történt meg. A Kormányhivatal 2025 márciusában hivatalosan is megállapította a mulasztást. Ráadásul sem vagyonleltár, sem műszaki dokumentáció nem készült az épületről és a hozzá tartozó eszközökről. Gyakorlatilag nem lehet pontosan tudni, mire kellene új üzemeltetési pályázatot kiírni.

Fotó: Ugytudjuk.hu

A jelenlegi városvezetés ezért most alapoktól kénytelen pótolni az elmaradt munkát, műszaki, statikai és elektronikai felmérések zajlanak, leltár és ingatlanértékelés készül. „Fel kell tárni, hogy milyen hibás döntések születtek és kik a felelősök ezekért” – hangsúlyozta Pintér. Szerinte csak így lehet megelőzni, hogy a város újra hasonló csapdahelyzetbe kerüljön, különösen egy 23 milliárdos állami támogatás visszafizetésének veszélye mellett.

A Fidesz viszont láthatóan nem szívesen nézne szembe a múlttal. A polgármester szerint ők inkább „viccbizottságot” állítanának fel, amelyben saját korábbi döntéshozóik vizsgálhatnák saját magukat. A politikai csörte tehát nem ért véget: a városvezetés folytatja a fürdő helyzetének feltárását, a Fidesz viszont továbbra is akadályozza egy releváns vizsgálóbizottság felállítását. A kérdés most az, hogy kiderülnek-e valaha az előző ciklusokban született döntések pontos következményei.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Zavarkeltésről beszél a Győr Projekt, a több száz milliós hiányról viszont hallgat

A városi cég szerint a kérdések veszélyeztetik a működést.

Hétvégi programok Győr környékén

Kopogtat a farsang, nyakunkon a báli szezon.

A Vas Népe újságírója szerint Magyar Péterék visszahoznák azt a Magyarországot, amikor fegyverrel lőtték a romákat

Ezt az alá a videó alá sikerült kommentelnie, amely súlyos személyiségi jogokat sértve, állítólagos bűnöket sorol fel egy Lázárinfón résztvevő demonstrálókkal kapcsolatban.

Ingyenes hétvégi programok Győrben 

Ha péntek, akkor győri programajánló.

Péntektől érkezik a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyede

Korábban kezdi a kézbesítést a Magyar Posta, a kifizetések egy utalványon érkeznek.

Bírósági szakaszba lépett a győri GYHG-mutyi - a vád szerint 758 millió forint tűnt el a város cégéből

Éveken át a veszteséges önkormányzati vállalkozást használták fel túlárazott és indokolatlan szerződésekhez.

Ideiglenesen lezárták a marcalvárosi futópálya egy szakaszát Győrben

Garanciális javítás miatt mintegy 40 méteren nem használható a körpálya, a sportolóknak átmeneti megoldást alakítottak ki.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

Van számukra egy rossz hírünk: nem hagyjuk!

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

Sokat segíthettek a beporzók esélyein.

442 alkalommal csalt hamis aranylapokkal két győri férfi

Webáruházon keresztül csapták be amerikai vevőiket, a kár több mint kétszázmillió forint. 

Nem oszlatta fel magát a győri közgyűlés

Csupán a Tiszta Szívvel A Városért frakció szavazott az oszlatás mellett.

Fekete Dávid már a közgyűlés közben is a háborúval kampányol a Facebookon

Hallomásokra épített riogatás, miközben a város ügyei épp az ülésteremben vannak  napirenden.

Parkolási botrány Győr - bűncselekmény nem történt, Borsi Róbert mégis feljelentést tesz

A Fidesz az ügy kapcsán eljutott odáig, hogy Pintér Bence szerelmes Magyar Péterbe. 

8 milliárd 300 millió a propagandára - ennyiből szórta tele a médiát a kormány a hamis „TISZA-adós” nemzeti konzultációval

Az aHang szerint a kabinet ezúttal is teljes hadrendbe állította a komplett médiabirodalmát.