“Lehet, hogy még látod éppen, ahogyan a gépem egy felhőn száll!”

Dömötör Gábor 2025-10-13 20:13:39
Öt évre titkosítják Orbán Viktor külföldi útjait, a közpénzes utazások sem lesznek nyilvánosak. 

Újabb fontos információk kerülnek ki a nyilvános közérdekű adatok köréből. A kormány döntése értelmében mostantól öt évig titkosíthatók a védett személyek – így például a miniszterelnök, az államfő vagy a külügyminiszter – külföldi útjainak részletei. Nem derülhet ki sem az utazások pontos időpontja, sem a célország, sem pedig az, kikből állt a kíséret. A Telex közérdekű adatigénylését ezzel az indokkal utasították el, amikor Orbán Viktor utazásairól kértek adatokat - írta cikkében a portál. 

Fotó: MTI

A titkosítás nemcsak a mozgásra, hanem az ezekkel járó közpénzből finanszírozott költségekre is kiterjed. Vagyis az adófizetők sem most, sem a következő öt évben nem tudhatják meg, mennyibe kerültek a miniszterelnök külföldi útjai, ki fizette a repülést, és pontosan milyen indokkal történt az utazás. Hasonló érvekkel korábban már több alkalommal utasították el más védett személyek – például a köztársasági elnök – utazásainak költségadatait is, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva.

A döntés különösen érzékeny a közelmúlt botrányai miatt, hiszen több esetben derült ki, hogy Orbán Viktor magángépekkel utazott, például Schmidt Mária cégének gépével Horvátországba, vagy az OTP magángépével tért haza Dublinból. A kormány az egyik esetet magán-, a másikat hivatalos útnak nevezte, de a részletek eddig sem voltak átláthatók, a mostani titkosítással pedig végképp lezárul minden kontroll lehetősége.

A lépés ugyanakkor komoly átláthatósági kérdéseket vet fel. Ha a közpénzből finanszírozott utak ellenőrzése gyakorlatilag megszűnik, az állampolgárok és a sajtó pedig érdemben nem tudják ellenőrizni, mire költik a közös pénzünket a legfelsőbb állami vezetők. A hatalom így tovább szűkíti az elszámoltathatóság tereit, miközben a hivatalos kommunikáció mindezt „biztonsági intézkedésként” próbálja eladni.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.