Rákosmentén 20 millió forintért kapott új kocsit a fideszes polgármester, miközben az óvodavezető pár ezer forintot kapott bónuszba

Farkas Bazsi 2025-10-02 10:47:13
A polgármester előző hivatali autója mindössze 6 éves volt.

Környei Balázs, a Momentum rákosmenti képviselője a Facebookon hívta fel rá a figyelmet, hogy a kerületben a polgármester új luxusautót szerzett be közpénzen, miközben az óvodavezető alig kapott fizetés-kiegészítést.

„Ne legyünk álszentek, a legtöbb polgármestert megilleti a szolgálati jármű, egész egyszerűen azért, mert szüksége van rá, de tudok olyan városvezetőt is, akinek nincs. De az, hogy valaki csupán úri hóbortból lecseréli a hatéves szolgálati járművét egy extrákkal felszerelt új gépkocsira, úgy gondolom, több a soknál.

Különösen akkor, amikor a kerületi óvodavezetőknek csak alamizsna jut, a polgármester pedig azt mondja, hogy ők bizony megbecsülik őket. Idézve a szeptemberi testületi ülés jegyzőkönyvéből:

"Én úgy gondolom, hogy a teljesítményértékelésben mindenkinek elismertük a munkáját, és azt gondolom, hogy a 20 ezer forint most így az első év után megfelelő."

Jól láthatjuk, hogy mennyire becsülik meg az óvodavezetők munkáját: semennyire!

A 2019-ben vásárolt Kodiaq nem futott volna még el ebben a ciklusban? Illetve ha a polgármesternek valóban szüksége van egy új gépjárműre, nem az lenne a minimum, hogy a képviselő-testület döntsön arról, nem a jegyző egyedül?

Ráadásul a tisztelt polgármester úrnak annyira tetszett a "régi" autó, hogy azt megvásárolta magánhasználatra. Mindenesetre megkérdeztem a polgármestert, árulja már el, hogy miért volt szükség a vadonatúj Kodiaqra, és ennek fényében miért nem támogatta az óvodavezetők magasabb megbecsülését? Várom a válaszát, amint választ kapok, beszámolok róla" – írja Környei.

Szólj hozzá!

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás. 

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki pénteken délután a nyugati országrészben

A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.

Rekordlétszámú mezőnnyel rajtol a Jet-Ski Európa-bajnokság és Junior Világbajnokság Győrben és Győrzámolyon

Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.

A kormány elrendelte a szennyezett zúzott kő eltávolítását Szombathelyen

A kormány a leginkább szennyezett területen, a szombathelyi Oladi plató városrészben elrendelte az érintett útszakaszokon az azbeszttel szennyezett zúzott kő eltávolítását - jelentette be Szondi Vanda kormányszóvivő csütörtökön Budapesten.

A Duna két arca a győri régióban: 72 éve pusztító árvíz, ma rekordközeli alacsony vízállás

Míg 1954-ben a folyó elöntötte a Szigetközt és Révfalut, idén a rendkívüli alacsony vízszint okoz aggodalmat.