Már a Fidesz.hu szerint sem Simon Róbert Balázs a “győri egyes” választókerület elnöke

Dömötör Gábor 2025-09-29 09:29:00
Igazából senki sem az. 

Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) ex-polgármester tavaly nyári választási veresége végleg kirúgta a 3 lábú sámlit a kormánypárt lába alól Győrben, amit aztán a hírhedt “bosszú SZMSZ-szel” sikerült kozmetikázni, és általa az új polgármester helyett, a jobboldali frakciót hatalomhoz juttatni. Ezzel együtt tisztán látszott, hogy a Borkai-érában betonbiztos Fidesz bástyának számító folyók városából, a jachtos-botrány után fokozatosan elszivárgott az országvezetés bizalma, és Dézsi bukása után korábban jól bejáratott arcoknak is menniük kellett. A Győr 02-es választókerületben Kara Ákos helyén viszonylag hamar bejelentették Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) frakcióvezető indulását, aki unortodox módon azóta is “nem-kampányolva” építi imázsát a régióban.

Győr 01-es választókerülete körül azonban fél éve nagy a mozgolódás, miután Orbán Viktor hivatalosan is bejelentette, hogy Simon Róbert Balázs nem indul újra a következő választáson. A győri közéletben azóta zajlik a találgatás, ki lehet az utód, és a nevek között időnként egészen meglepőek is felmerültek, mint lehetséges jelöltek. Szóba került Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója, a kézilabdázó legenda Görbicz Anita, az olimpikon úszó Jakabos Zsuzsanna de még a színész-rendező Nagy Balázs is. A legutóbbi “forrás” szerint azonban az igazi esélyes a külügyi vonalról érkező Szalay-Bobrovniczky Vince, akit sokan "ejtőernyős” jelöltként emlegetnek, de egyelőre ez sem bizonyult többnek egy erős pletykánál. 

Egy biztos, a Fidesz-KDNP még mindig nem tudott dönteni a jelölt sorsáról, és a párt győri szervezetének honlapját böngészve is hivatalos: Simon Róbert Balázs a múlt, és a Győr 01-es választókerület továbbra is elnök nélkül árválkodik. 

A körzet jelentőségét mutatja, hogy a helyi jelöltállítás nem csak Győrnek, hanem a teljes kormánypártnak kulcskérdés. A város eddig stabil jobboldali hátország volt, Simon korábban  több választást is nagy fölénnyel nyert. Most viszont új arcot kell találni, aki képes ugyanúgy megszólítani a győri szavazókat, miközben országos szinten is beilleszthető a Fidesz stratégiájába. A Győr 01-es körzet tehát jóval több, mint egy egyszerű mandátum a sok közül, hiszen szimbolikus súlya is van a Fidesz számára, ha itt megbillen a támogatottság, az országos politikai üzenetet is hordozhat. Éppen ezért a jelölt kiválasztása megmutatja, mennyire tud a Fidesz alkalmazkodni a változó politikai helyzethez, és mennyire képes újraépíteni magát egy városban ahol ellenzéki a polgármester.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.