200 millió forintot emésztene fel a győri Napóleon-ház tetőszerkezetének helyrehozatala

Dömötör Gábor 2025-09-09 16:22:46
Ez csupán azt a problémát oldaná meg, hogy az épület állaga ne romoljon tovább, ne ázzon be, és nem omoljon össze, mint egy kártyavár.

Győr belvárosának egyik legkülönlegesebb épülete a Király utcában álló Napóleon-ház. A XVII. században épült polgári ház 1767-ben nyerte el barokk formáját, amely azóta is meghatározza a környék arculatát. Nevét onnan kapta, hogy 1809 augusztusában, a győri csata után maga Napóleon is megszállt itt egy éjszakára, az épület ezzel a város történetének részévé vált.

Fotó: Dömötör Gábor

Az elmúlt évszázadokban a ház több funkciót is betöltött, sokáig itt működött a Rómer Flóris Városi Művészeti Múzeum, és a Győri Grafikai Műhely és Kiállítótér. Kortárs magyar és nemzetközi kiállításoknak adott helyet, ám az utóbbi időben minden funkciója megszűnt, évek óta üresen áll, és az épület állapota egyre aggasztóbb.

A városvezetés néhány hete szakértőkkel bejárta a helyszínt, és videóra rögzítette a tarthatatlan állapotokat. Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum-MSZP) alpolgármester szerint “az utolsó órában vagyunk”, ezért krízis megbeszélést hívott össze, amelyre a fideszes bizottsági elnököket, köztük Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) frakcióvezetőt és Antal Imre (Fidesz-KDNP) képviselőt is várja.

Fotó: Dömötör Gábor

A kedden délután a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Kósa Roland elmondta, hogy a Győr-Szol Zrt. tulajdonában és kezelésében álló épületet 2021-ben nyilvánították baleset -és életveszélyessé, a ház azóta nem tud semmilyen közfunkciót betölteni. A legnagyobb problémát az okozza, hogy a tetőszerkezet egy helyen beszakadt, így a padlás és a komplett épület akadály nélkül folyamatosan ázik, aminek következtében megjelent a könnyező gomba, ami egyszerűen felzabálja a több száz éves fa tetőszerkezetet. 

A Győr-Szol 2024-ben egy helyi vállalkozót bízott meg a tető helyreállítási terveinek elkészítésére, ez a munka nagyjából 120-200 millió forintba kerülne, de ez csupán azt a problémát oldaná meg, hogy az épület állaga ne romoljon tovább, ne ázzon be, és nem omoljon össze, mint egy kártyavár. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a Napóleon-ház bármilyen feladat ellátására alkalmas lehet, csupán időt nyerhet vele a város, az épület teljes rehabilitációjáig. 

Fotó: Dömötör Gábor

“Őszintén gondolom, hogy történelmi felelősségünk van nekünk győrieknek abban, hogy ezt az örökséget megmentsük az utókornak” - emelte ki az alpolgármester, aki szerint ezt a korábbi mulasztások is nehezítik, hiszen az épület állapota az elmúlt 18 év fideszes városvezetése alatt jutott a jelenlegi válságos helyzetbe. 

Nehéz nem megemlíteni, hogy a Győr-Szol Zrt. 2021-ben életveszélyessé nyilvánította a Napóleon-házat, miközben sok száz millió forintot költöttek a nagyjából 100 méter távolságra levő, szintén romos állapotú Schäffer-ház megvásárlására, amivel azóta ugyanúgy nem történt semmi. Az pedig csak nyilván egy szimbolikus véletlen, hogy Fekete Dávid Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos körzetében, az életveszélyes, omladozó épülettel szemben áll a Fidesz és a Fidelitas városi irodája. 

A cél most a források felkutatása és a felújítás előkészítése. A 2025-ös év költségvetésének realizált, eredmény alapú mérleg számítása a jelen időszakban zajlik. Mostanában derül ki, hogy mennyit költött és spórolt idén a város, így talán nem lehetetlen, hogy a sürgető beruházásra valahogy elő lehet teremteni a pénzt.  

Kósa Roland hangsúlyozta, hogy a szerdai megbeszélésen mind Fekete Dávid, Antal Imre, a Győr-Szol munkatársai és szakértők is jelezték részvételüket, és tőlük maximális együttműködést remél az alpolgármester. Különösen, hogy Fekete Dávid új, miniszteri biztosi pozíciója révén talán még arra is esély nyílhat, hogy állami forrásból sikerüljön megmenteni Győr egyik legfontosabb építészeti és történelmi emlékét.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.