A bírók vehetik birtokba a bezárt győri börtönt

Dömötör Gábor 2025-09-05 08:58:00
Akár azokban a cellákban is dolgozhatnak ahova régen ők juttatták az elítélteket. 

A tavaly nyáron váratlanul bezárt győri börtön épületét a Győri Törvényszék kapta meg vagyonkezelésre – számolt be róla a Telex. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) 2024 júliusában jelentette be az intézmény kiürítését, amelyet biztonsági és fenntarthatósági szempontokkal indokoltak. A döntés hátterében egy márciusi fogolyszökési kísérlet is állt, amikor rabok egy ágylétra darabjával próbálták megbontani zárkájuk falát. A 165 fogvatartottat Sopronkőhidára és Szombathelyre helyezték át.

A volt börtön szinte teljesen lecsupaszított állapotban került a törvényszékhez: a dugaljakat, kapcsolókat, vízcsapokat és még a vasajtókat is leszerelték. Az épület a belváros peremén áll, frekventált helyen, a Bécs–Budapest főúttal párhuzamos utcában. Többen érdeklődtek a megüresedett ingatlan iránt, köztük az önkormányzat és a szomszédos Révai Miklós Gimnázium is, de végül az Országos Bírói Hivatal támogatásával a törvényszék kapta meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől.

Somogyi Zoltán, a törvényszék elnöke elmondta: a cél egy 21. századi, modern, de a patinás székházhoz illeszkedő campus kialakítása. Az új épület idővel kiválthatná a környéken szétszórtan működő három másik bírósági egységet, a járásbíróságot, a gazdasági hivatalt és a közigazgatási-munkaügyi bíróságot. Rövid távon egy őrizetesvárót alakítanak ki, amely Somogyi szerint régóta égető hiány, hiszen jelenleg a tárgyalásra elővezetett fogvatartottak gyakran kénytelenek a rendőrautóban várakozni. Az is könnyen előfordulhat, hogy a jövőben a bírók az egykori cellákban dolgoznak majd.

A tervek szerint a Révai utcai, jobb állapotban lévő szárny felújítása 2026-ra készülhet el, ide költözhet a gazdasági hivatal. A falakat jelenleg övező szögesdrótot is eltávolítják. Hosszabb távon a volt cellák helyére irodák és közösségi terek kerülhetnek. A börtön szállodára néző szárnyában tárgyalótermeket alakítanának ki, míg a gimnázium felé eső részen új folyosó és közös helyiségek épülnének.

Fotó: Győri Törvényszék

Érdekesség, hogy a Révai Gimnázium igazgatója, Horváth Péter – aki egyben a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke – maga is pályázott az épületre, hogy kollégiummá alakítsa. A Kisalföld korábbi cikke szerint azonban a bíróság szándéka gyorsabbnak bizonyult, így a vagyonkezelésről szóló döntés már azelőtt megszületett, hogy az iskola terveit érdemben mérlegelhették volna.

A Győri Törvényszék új, négyszintes kampusza az elképzelések szerint egy magasságba kerül a meglévő székházzal, amelyhez függőfolyosó kapcsolná. Az épületet úgy alakítják ki, hogy a jelenlegi mintegy száz dolgozó mellett további kétszáz munkatárs is kényelmesen elférjen. A földszintre nem vezetnének átjárót, hogy helyet biztosítsanak egy garázsnak, amely a bírósági dolgozók parkolási gondjaira nyújthat megoldást.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.