Borsi Róbert: "Más tollával ékeskedik a polgármester!”

Dömötör Gábor 2025-09-03 12:58:00
Hallgattassék meg a másik fél is óvoda felújítás ügyben. 

Ahogy azt az Ugytudjuk.hu-n korábban megírtuk, Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester Facebook-posztban írt a győri óvodák fejlesztéséről. Erre reagált Borsi Róbert (Fidesz-KDNP)  képviselő, aki szerint a polgármester olyan beruházásokkal büszkélkedik, amelyekhez valójában kevés köze volt. Mint írta, ezek nagy része az egyéni képviselők munkájának eredménye, és leginkább a ‘HelybenJó!’ program keretében valósultak meg.

Fotó: Borsi Róbert Facebook

Borsi saját körzetéből két példát is kiemelt. A Kovács Margit Óvodában megvalósult fejlesztések közül a labdafogó hálót ő kezdeményezte a szakbizottságoknál, a Mosolyvár Óvodában pedig a napvitorla és a klímaberendezés telepítését az évzárón elhangzott igények után szintén ő indította el. Szerinte mindezt a polgármester úgy állította be, mintha az önkormányzat kollektív érdeme lenne.

A képviselő kifogásolja, hogy Pintér Bence “királyi többes számban” beszélt az önkormányzatról, miközben nem említette azokat a fejlesztéseket – például redőnyöket és szúnyoghálókat –, amelyeket ő maga adott le előterjesztésként a városházán. Borsi úgy fogalmazott, hogy a polgármester “más tollával ékeskedik”, és több közmondással is érzékeltette, mennyire nem tartja korrektnek a városvezető kommunikációját.

Azt már korábban többször megtapasztalhattuk, hogy Borsi Róbert és a szépírás nem állnak távol egymástól. A mostani posztja is egy veretes, terjedelmes elemzése a vélt problémának, és az, hogy a képviselő nem átallotta négy közmondással is alátámasztani mondanivalóját, az a magyar nyelv sokszínűségéhez való mélységes vonzódásának bizonyítéka. Ugyanakkor Pintér Bence posztját Borsi Róbert szemszögéből újra olvasva, sehol, egyetlen helyen sem találtunk olyan megfogalmazást, amiben a polgármester azt sugallta volna, hogy egyedül neki köszönhető egyik vagy másik fejlesztés. 

Az önkormányzat intézményének megfogalmazása valóban többes szám első személyű, de adódik a kérdés, hogy mi ezzel a probléma! Borsi Róbert titulusa: - frakciótól függetlenül - ‘önkormányzati képviselő’. Ennek megfelelően ő az önkormányzat tagja, része, fogaskereke, alkotója, mozgatója, etc. Így amikor Pintér Bence az óvodák felújítása kapcsán az önkormányzat intézményét vindikálta, annak Borsi Róbert ugyanúgy tagja, mint az összes többi képviselő, a siker fénye őrá is süt, és az összes társára is. Hacsak Borsi Róbert és a jobboldali képviselők már nem érzik magukat a győri önkormányzat részének, de ilyet még feltételezni is botorság lenne.  

Fotó: Pintér Bence Facebook

Ugyanakkor az is tény, hogy a posztjában a képviselő hozzátette, a legfontosabb, hogy az óvodákban a gyerekek és a pedagógusok javára valósultak meg a beruházások. Mint írta, az ő körzetében az óvodákon kívül is több fejlesztés készült el idén a ‘HelybenJó!’ program keretében, így összességében hasznosnak tartja az eredményeket, csak szerinte nem helyes, ha valaki más érdemeit próbálja sajátjaként feltüntetni. Mindenki megnyugvására álljanak itt Benedek Elek örökbecsű sorai, akinek nem inge, ne vegye magára!

"A szerényt később veszik észre,
Mint azt, ki sárt dob a fehér mészre.
Jó sokáig meg nem látják,
Jó messziről elkerülik,
De hogyha egyszer meglátják,
Annál jobban megbecsülik."
 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Győrújbarátra látogat Magyar Péter

Március 6-án pénteken láthatják a helyiek a TISZA-párt miniszterelnök-jelöltjét.

Hónapok óta nem kaptak pénzt az SZKKA-nál gyakorlaton lévő diákok

A szombathelyi önkormányzat nemrég 20 millió forint támogatást adott a klubnak azért, hogy stabilan be tudják fejezni az idei bajnokságot.

Esküvő szállással: milyen lehetőségek várnak rád?

Az esküvők körüli szervezés és az ideális helyszín kiválasztása sok pár számára kihívást jelent.

Dan Brown nyolc év után visszatér

Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet egy írói szünet után ismét reflektorfénybe kerülni?

Zöld Rügy díj: fenntartható településeket jutalmaz az Arrabona EGTC

Összesen 4 millió forint értékben hirdettek pályázatot a magyar–szlovák határ menti települések számára.

Pintér Bence: nem lesz sunnyogás, marad a hétfő esti rendkívüli közgyűlés

Győr polgármestere visszautasította a Fidesz-KDNP frakció kérését, szerinte a kényes ügyeket a nyilvánosság előtt kell megtárgyalni.

Győr környéki programokat ajánlunk a hétvégére

Jön az első tavaszi hétvége, mutatjuk mit csinálj! - dobkör, családállítás, könyvbemutató, ruhabörze, miegymás. 

Letartóztatták a Sopronban késelő férfit

Szóváltás után egy nagy késsel szúrt életveszélyesen. 

Közvélemény-kutatás: megszorításokra és társadalmi válságra számítanak a magyarok a választások után

Az aHang friss felmérése szerint a választók többsége már nem hisz a kormány stabilitást ígérő kommunikációjának.

Sportcsillagok Gálája 2026 - Győr sportjának közös ünnepe

Díjátadóval, köszöntőkkel és hosszú névsorral ünnepelték a város sportolóit a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében.

Orbán Viktor nyílt levélben üzent Zelenszkijnek

Az orosz-ukrán háború, az energiabiztonság és a Barátság kőolajvezeték lezárása áll a miniszterelnök bírálatának középpontjában.

A nyolcszoros világbajnok Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetem volt hallgatója

A hallgató jelenleg a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének aerodinamikai specializációján tölti gyakorlati évét.

Felfüggesztett börtönt kapott a tanár, aki diáklányokat zaklatott egy Győr-Moson-Sopron vármegyei egyházi iskolában

Beismerte tettét a Csornai Járásbíróságon az a pedagógus, aki éveken át tolakodó érintésekkel közeledett serdülő lányokhoz - az ügy jogerősen lezárult.

Nincs összeférhetetlenség, a kampány alatt is iskolaigazgatóként dolgozik Rápli Róbert

Vámos Zoltán esetében egyelőre nem kaptunk választ a minisztériumtól.

Öt év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a visszaeső férfit, aki még a rabtársát is átverte

150 ezer forintért cserébe kamu áthelyezést ígért, most hosszabb ideig kell fegyházban maradnia.

17 órakor Mosonmagyaróváron várja az érdeklődőket a Lázárinfó

Csak remélni tudjuk, hogy ők megússzák beszólás nélkül.

Március elejétől indul az igénylés - jön a kedvezményes buszbérlet a második negyedévre

Hatósági igazolás nélkül nem megy: mutatjuk, mikor, hol és hogyan lehet intézni, valamint azt is, hol váltható meg a bérlet.