Magyar Péter most a Fidesz rendes évi kötcsei piknikét akarja meghekkelni

Farkas Bazsi 2025-09-02 14:45:58
A településen tart összejövetelt a legnagyobb ellenzéki párt, ahol azt ígérik, hogy bemutatkoznak a TISZA új arcai is.

Készüljetek, vasárnap találkozunk Kötcsén! Add tovább! - elsőként ezt a néhány sort posztolta ki Facebook-oldalára Magyar Péter.

A kötcsei piknik a Fidesz immár hagyománnyá vált összejövetele, ahol a kormánypárt politikai elitje és holdudvra találkozik. Egy belsős összejövetel, ahol rendszerint Orbán Viktor megszabja az év második felének kormányzati és ideológiai menetét.

Magyar aztán később újabb posztban intézett felhívást követőinek:

Hallom, a vergődő hatalom már zavargásokat vízionál Kötcsére vasárnap. Mindenki önmagából indul ki…
Nem, elvtársak, mi egy nyugodt, nyitott rendezvényt tartunk szeptember 7-én 11.00 órától a kötcsei Hősök terén kordonok és TEK-esek nélkül, viszont sok jóérzésű, hazaszerető magyar emberrel.

A rendezvényen bemutatkoznak a TISZA új arcai is. Kiderül majd az is, hogy mi a különbség a Menczerek, a Deutschok, a Rogánok és a becsületes szakemberek között.

Bemutatjuk azt is, hogy miként épít majd a TISZA-kormány egy működő és emberséges országot, ahol több mint kétmillió embernek csökken a személyi jövedelemadója, ahol radikálisan csökkentjük az áfát és bevezetjük az 5 milliárdos vagyonok felett a vagyonadót. 

Szólj hozzá!

Szombathelyen tart kihelyezett ülést a Parlament Élő Környezetért Felelős Bizottsága

Jövő héten csütörtökön a Megyeházán tanácskozik a grémium. A téma az azbeszt lesz.

Nyolcan haltak meg két egymást követő balesetben az M1-es autópályán Győr közelében

Egy teherautó és egy munkagép ütközése után újabb tragédia történt, amikor egy kisbusz belerohant a torlódás miatt álló járműbe.

A közép-európai régió fiataljainak fele már találkozott online bántalmazással gyerekkorában

A Republikon V4-es kutatása szerint a probléma nem elszigetelt jelenség, Szlovákiában és Lengyelországban különösen aggasztóak az adatok.

Pődör Zoltán, az SZKKA ügyvezető elnöke szerint az egyetemnek mindig előre fizették a terembérletet, bár most tartozásuk van

Az ELTE és a kézilabda klub viszonya annyira megromlott, hogy a kézisek sportterem, és iroda használatát is felmondta az egyetem.

Ha nem tudod, hogy mit csinálj a hétvégén - mutatjuk az összes győri programot

Ünnepi könyvhét, Mozgás Éjszakája, gólyagyűrűzés, hadijáték, kiváló koncertek, miegymás. 

Elítélték a volt győri rendőrkapitány fiát – a letartóztatott Váczi Attila még a börtönben is lebukott

Hamis fegyverátírás miatt született jogerős ítélet, miközben a korrupciós perben milliárdos megrendelések, luxusautó és bizalmas rendőrségi iratok is előkerültek.

Pár hónap alatt közel 50 millió forinttal nőtt Ágh Péter vagyona

Ingatlanja, autója azonban továbbra sincs a parlamenti képviselőnek.

Kitette az egyetem az SZKKA-t a sportcsarnokból

A kézilabda csapat szerződése június 16-án lejár, új szerződést pedig nem kíván az egyetem kötni. Már a " D" épületben bérelt irodákban sem maradhatnak sokáig.

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.

Gólyák, állatbemutatók és családi programok várják a látogatókat Győrszentivánon és Szanyban

Június 12-én és 13-án testközelből ismerkedhetnek meg az érdeklődők a fehér gólyákkal, miközben egész napos programokkal készülnek a szervezők.

Hódot fogtak a szombathelyi Tófürdőn

Áttelepítik a szokatlan strandolót.

Az energiabiztonságra, a migrációra és a klímaváltozásra is hatással lehet az iráni válság

A háború következményei Európáig érhetnek, nemcsak a Közel-Keletet érinti a konfliktus.

Ingyenes lisztérzékenység-szűrés indul a győri gyerekek számára

Megérkeztek a cöliákia-tesztek, a szűrést a hatéves státuszvizsgálatokhoz kapcsolják.

Emelkedhet az Öreg-Duna vízszintje a következő napokban

Fokozott óvatosságra figyelmeztetik a vízparton tartózkodókat és a vízi sportok kedvelőit.

Több mint 50 új parkoló épül a Kígyó utcában Győrben

Egy hónapon belül elkészülhet a fejlesztés, amely a környék parkolási gondjain enyhíthet.

Felszólította a Változást a Városért Egyesület Tóth Juditot, hogy adja vissza listás mandátumát

A körmendi önkormányzati képviselő korábban úgy nyilatkozott, hogy visszaadja képviselői jogosultságait, majd nem történt semmi.

3 év börtönt kapott a férfi, aki megverte Horváth Ákos, szombathelyi színészt

Az elkövető társának 240 óra közérdekű munkát kell teljesítenie.