Pintér Bence szerint 2007 óta nem volt ilyen hatékony bérlakás-koncepció Győrben 

Dömötör Gábor 2025-08-11 07:40:49
Még a Fidesz is megszavazta a Dézsi által leállított rendszer újraindítását. 

Facebook-bejegyzésben számolt be Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) Győr polgármestere arról, hogy a közgyűlés és az illetékes bizottság korábban egyhangúlag elfogadta a város új, általuk kidolgozott bérlakás-koncepcióját. A város első embere szerint a dokumentum mérföldkő, hiszen célja, hogy több önkormányzati lakás újuljon meg, és azok valóban a rászorulókhoz kerüljenek. Mint írta, 2007 óta nem készült hasonló stratégiai terv, az előző városvezetés pedig nem a lakhatási válság enyhítésén dolgozott, hanem inkább súlyosbította azt.

Pintér felidézte, hogy 2022-ben az akkori polgármester Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) máig megmagyarázhatatlan utasítására a Győr-Szol Zrt. leállította az önkormányzati lakások felújítását. Három év ment el úgy, hogy nem került új lakás a rendszerbe, elfogytak a kiutalható ingatlanok, és emiatt a bizottság sokszor kénytelen volt elutasítani még a leginkább rászoruló győriek kérelmeit is, írta a regnáló polgármester. 

A jelenlegi városvezetés idén indította újra a folyamatot, összesen 116 önkormányzati lakás felújításával, az első ütemben tíz ingatlan már el is készült. A koncepció nemcsak felújításokat, hanem új lakások létrehozását is tartalmazza, köztük előtakarékos, nyugdíjasházi és akadálymentes lakásokat.

A polgármester egy új elemről is beszámolt, az életjáradéki szerződésről, amelynek segítségével idős polgárok bízhatják az önkormányzatra lakásukat, cserébe élethosszig tartó anyagi biztonságért. Mint írta, ez Budapesten több kerületben bevált, ezért úgy gondolják, hogy Győrben is hasznos lehet egy ilyen modell.

Pintér bejegyzésében köszönetet mondott Tóth Péter kabinetvezetőnek és a polgármesteri hivatal Népjóléti Osztályának a szakmai anyag elkészítéséért. A teljes koncepció elérhető a város hivatalos honlapján, a polgármester pedig azt reméli, hogy a stratégia hosszú távon is biztosítja majd, hogy a győri bérlakás-rendszer valóban a közösség érdekét szolgálja.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.