Fizetés nélkül látta el feladatait a mára már megszűnt körmendi Batthyány Örökségközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője, a cégben mégis milliók mentek el fizetésre

Farkas Bazsi 2025-08-05 12:05:00
Komoly önkormányzati pénzek bevonása kellett ahhoz, hogy a cég talpon tudjon maradni.

Többek között a Batthyány Örökségközpont Nonprofit Kft. is azok között az önkormányzati cégek között szerepel, amelyeknek az átvilágításáról nemrég döntött a testület többsége. Ahogy arról korábban írtunk az elkészült dokumentumot hiába próbáltuk meg kikérni a körmendi jegyző ezt megtagadta, így végül bíróságon kellett azt kiperelnünk. 

Annak ellenére, hogy a részletes jelentés még nem ismert előttünk, a Változást a Városért friss videója, valamint a nyilvános cégadatokból nyert információk mégis segítenek egy kicsit közelebb kerülni a teljes képhez.

A Batthyány Örökségközpont Nonprofit Kft. 2016-ban alakult azzal a céllal, hogy a körmendi kastély fejlesztésének egyfajta projektcége legyen. 

2024 július végén aztán Lázár János, Építési és Beruházási Miniszter előterjesztésére megszavazott kastélytörvény megnyitotta az utat, hogy az előtt, hogy az addig az állam tulajdonában lévő kastélyokat ingyenes lehessen privatizálni, igaz ennek fejében az új tulajdonosnak állagmegóvási kötelezettsége lenne, valamint az év túlnyomó részében, 300 napot kitéve ingyenesen biztosítani kellene a bejárást a közönségnek a kastélyok parkjába, illetve amennyiben a kastély közgyűjteménynek ad otthont, úgy azt a továbbiakban szintén elérhetővé kell tennie.

Ez volt az momentum, hogy feleslegessé vált az Nkft. működése. Ekkor kezdték meg vizsgálni azt, hogy valóban szükséges-e ennek a cégnek a további életben tartása.

Bár fejlesztési projekt cégnek lett életre hívva az Nkft., idő közben mégis csak ide került az Ökocentrum, a mozi, és a Bárkaház üzemeltetésének feladata is.

Csakhogy az utóbbi években a cégbe az önkormányzatnak nem kevés tagi kölcsönt kellett betennie. Ez egészen pontosan így nézett ki:

2022: 6 millió
2023: 8 millió
2024: 8 millió

A kölcsönöket az önkormányzat nem kérte vissza. Igaz, elnézve a cég gazdálkodását, nem is nagyon tudta volna miből visszafizetni. Az eredmények ugyanis így alakultak:

2022: - 6 millió 754 ezer
2023: - 1 millió 772 ezer 
2024: + 581 ezer

A Változást a Városért Egyesület friss, a témával foglalkozó videójában Szép Dániel képviselő fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az Nkft. ügyvezetője, Böcskei Attila fizetés nélkül látta el a feladatát, a tagi kölcsön jelentős része mégis bérkifizetésre ment el.

2022-ben az eredetileg 2 millió forintos önkormányzati tagi kölcsönt azért kellett 2 millió forintról 6 millióra növelni, mert a cég alkalmazott egy marketing szakembert, és az ő bére a tervezettnél több pénzt vitt el a cég gazdálkodásából.

A nyilvános cégadatok szerint a személyi jellegű kifizetésekre ebben az évben 5 millió 816 ezer forint ment el.

2023-ban 6 millió 752 ezer forint míg, 
2024-ban 3 millió 113 ezer forint szerepelt ezen a soron.

A céget végül 2025 februárban szüntették meg. Feladatait pedig átvette az önkormányzat. 

 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.