Illés Károly, szombathelyi önkormányzati képviselő munkahelyet vált

Farkas Bazsi 2025-06-20 12:44:48
Július 1-től már nem dolgozik az Országgyűlés Hivatalánál.

Legutóbbi vagyonnyilatkozatában is feltüntette Illés Károly (Fidesz-KDNP) szombathelyi önkormányzati képviselő, hogy állásban van az Országgyűlés Hivatalánál. A képviselő ezért a munkáért havi bruttó 550 ezer forintot kapott.

A mai, szokásos közgyűlés utáni sajtótájékoztatón tettük el a politikusnak a kérdést, hogy mivel Hende Csaba (Fidesz-KDNP), Szombathely és térségének parlamenti képviselője lemondott mandátumáról, így az ő állása is megszűnt-e.

Én Kocsis Máté, parlamenti munkáját segítettem eddig is, ő a munkáltatóm és a szerződést is vele kötöttem. Ezt hosszabbítjuk folyamatosan. De akkor elárulom a titkom, július 1-től én ezt a munkámat befejezem. Független - mondom ezt még egyszer - Hende Csabától, és egy másik munkám lesz. - mondta Illés érdeklődésünkre.

Hogy pontosan mivel fog foglalkozni Illés, azt nem árulta el, de annyit elmondott, hogy a következő állásában hatékonyan tudja majd segíteni a várost.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Ismét karácsonyi ajándékként tálalja a kormány, a januári családi pótlék decemberi kifizetését

Előrehozott családtámogatások valódi plusz nélkül, régi üzenettel.

„A nap végén csak a szeretet és az emberség számít” - karácsonyi üzenetet küldött Magyar Péter

A TISZA elnöke szerint miközben a kormány az ünnepek alatt is uszít és kampányol, addig ők valódi segítséget visznek ahz embereknek. 

Változik a győri hulladékudvarok nyitvatartása 2026-tól

Egyes napokon később nyitnak és tovább tartanak nyitva az udvarok, a hungarocell leadás szabályai is módosulnak.

Egy meghitt ünnep Győrben ami mindenkiről és mindenkinek szólt 

A Vaskakas Bábszínházban közösen tették szebbé az ünnepet azok számára is, akiknek a karácsony sokszor nehezebben érkezik meg.

Rendszeresen zaklatta volt barátnőjét egy szombathelyi férfi

10 nap alatt több mint 300 alkalommal hívta.

Drog hatása alatt és a vezetéstől eltiltva okozott halálos balesetet egy férfi egy Győr melletti településen

A rendőrök elől menekült, úgy ütötte el a sértett biciklist, aki a helyszínen meghalt. 

Versenyt szerveznek Szombathelyen Mészáros Tibor emlékére

December 27-én az Arena Savariában emelik meg az irdatlan súlyokat.

Egy friss felmérés szerint komoly politikai mélyütés a Szőlő utcai botrány a kormánynak

A 21 Kutatóközpont szerint a gyermekvédelmi ügy példátlan társadalmi figyelmet kapott, és érdemben rontotta a kormány megítélését.

Ma délután érkezik Győrben a kivilágított kukásautó

A GYHG egy kis extra fényt visz az ünnepekbe.

30 millió forintot költenek el a kőszegi Óház kilátó tetőcseréjére

Sem Ágh Péter, parlamenti képviselő, sem Básthy Béla, polgármester nem tartotta fontosnak közölni az összeget.

161 embert vert át egy kőszegi netes csaló

Nem is létező árukat kínált eladásra. Több mint 5 millió forintot csalt ki így.

Felemelte és a szemetes kukába tette ismerősét egy férfi Pannonhalmán

Egy pizzéria teraszán szabadultak el az indulatok.

Nagy esély van a fehér karácsonyra

De azért még ne kiabáljuk el!

Kommentben reagált Strompová Viktóriának Lázár János

Bocsánatot is kért, meg nem is a miniszter.

Elég imádkozni, vagy dolgozni is kellene? - merült fel a kérdés a győri temetők kapcsán

Riogatás, hangulatkeltés, vagy valós probléma? Maratoni vita széksértésekkel.