Több, mint 15 millió forintot gyűjtöttek a kórháznak a győriek a Richter egészségnapon

Dömötör Gábor 2025-06-18 08:26:55
2000-nél is több szűrővizsgálatot végeztek el a Dunakapu téren.

Májusban nagy érdeklődés mellett került sor a Richter Egészségváros rendezvényre Győrben. A kezdeményezés célja már hosszú évek óta, hogy felhívja a figyelmet a megelőzés és az egészségtudatosság fontosságára, és támogassa a hazai egészségügyi intézményeket fontos fejlesztések, beruházások megvalósításában, elősegítve ezzel az egészségügyi ellátórendszer tovább fejlesztését.

A magyar gyógyszergyártó vállalat 3,5 millió forintos alapadományt ajánlott fel a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház számára. A program során a résztvevők minden egyes aktivitásért – például szűrővizsgálaton, tanácsadáson való részvételért – szimbolikus adománypontokat gyűjtöttek, amelyekkel kiegészítették a Richter alapadományának összegét. A lakosság összefogásának köszönhetően összesen 15.387.000 Ft támogatásban részesül a kórház. Ebből az összegből betegvárók felújítása valósulhat meg.

Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester így számolt be a fontos eseményről: “Nagyon örülök, hogy városunkba visszatért a Richter Egészségváros rendezvénye, ami egyszerre két fontos célt valósított meg. A szűrővizsgálatokkal fontos lépéseket tehetünk a betegségek megelőzése és egészségünk megőrzése érdekében, a részvétellel pedig a kórházat is támogathatták a győriek a kitűzött adománycélja megvalósításában.”

Az egészségnap egy olyan kezdeményezés, ahol mindenki magáért és a közösségéért is tenni tud. “Szeretném megköszönni a kórház dolgozóinak munkáját, a Richter Gedeon Nyrt-nek a támogatást, a győri lakosoknak pedig azt, hogy eljöttek a Dunakapu térre, és hozzájárultak a múlt hónapi adománygyűjtéshez. Ezen köszönetnyilvánításomban Dr. Jávor László, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója is osztozik, örült, hogy ennyien részt vettek a rendezvényen és támogatták ezáltal a kórházat.” - írta a polgármeszter.

A szűrővizsgálatok fontosságát az egészségnap eredményei is igazolják. 280-an vettek részt prosztataszűrésen, melyből 16 főnél is súlyos eredményeket mértek a szakemberek. Vérnyomásmérésre és pitvarfibrilláció szűrésre 541 fő, vércukormérésre 346 fő jelentkezett, utóbbinál 12 esetben az eredmények alapján további kivizsgálást is javasoltak az egészségügyi dolgozók. Inbody testösszetétel mérésen összesen 280-an vettek részt. Koleszterin-mérésen 422-en vettek részt, érszűkület vizsgálatra pedig 192 ember jelentkezett, itt 14 főnél súlyos értéket jelzett a vizsgálat. “A kiszűrt egészségügyi problémákból mielőbbi felépülést kívánok, vigyázzunk magunkra és egymásra!” - zárta gondolatait Pintér Bence. 

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.