Lázár János: “Sem Szombathelyt nem hagyjuk magára, sem a Haladást nem hagyjuk magára!” 

Farkas Bazsi 2025-06-14 11:08:00
Az építési és közlekedési miniszter az Ugytudjuk.hu-nak beszélt Hende Csaba utódlásáról, és a szétrohadó határátkelők jövőjéről is.

Szombathelyen tartott Lázárinfót pénteken Lázár János (Fidesz-KDNP) építési és közlekedési miniszter. A fórumon leginkább országos témákat érintettek. Bár Horváth Gábor (Fidesz-KDNP) szombathelyi önkormányzati képviselő kérdésére a miniszter kitért arra is, hogy a SZOVA deviza kötvény ügyének rendezéséhez folyamatosan folyik a konstruktív párbeszéd a kormány és a szombathelyi városvezetés között.

Fotók: Farkas Bazsi

 

A januárban bejelentett Kőszeg-Szombathely, Szombathely-Körmend 2x2 sávos gyorsforgalmi utakkal kapcsolatban a miniszter kijelentette, konzorciumi partner bevonásával kívánják megvalósítani a közel 400 milliárdos beruházást, ami így 2029-re el is készülhet.

A konstrukció lényege, hogy a konzorciumi partner pénzt tesz a kivitelezéshez, ennek fejében övé lesz az üzemeltetés, az állam ezért évente fizet a útdíjból befolyó összegből. 

Fotók: Farkas Bazsi

 

A fórum után volt alkalmunk feltenni kérdéseinket a miniszternek.

Elsőként azt kérdeztük, hogy mi a véleménye arról, hogy a Vas01-es választókerület, vagyis Szombathely és térségének parlamenti mandátumát egy ózdi politikus kapta meg.

Fotók: Farkas Bazsi

 

A szabály az az, hogy a választásoktól 10 hónapra már nem tartunk egyéni országgyűlési választást. Ez a szabály egy kőbe vésett dolog és helyes is fölösleges volna most a jövő áprilisi választások előtt, egy időközi egyéni országgyűlési választást tartani, itt Szombathelyen. Viszont egy kompenzációs rendszer van, hogy az a párt, aki a mandátumot elveszíti, megüresedés miatt. Az a saját listájáról bedegálhat bárkit. Itt azért az is egy megfontolás volt, hogy Hende Csabát nem nem veszítette el Szombathely, hiszen Szombathely nyert egy alkotmánybírót, azért az nem kevés a mai világban, ha van egy alkotmánybírója egy városnak. Ki tudja még mire lesz ez jó. Másrészről pedig itt van Ágh Péter, aki Vas megyei és részben szombathelyi illetőségű, és azért a miniszterelnök úr mérlegelte ezt, hogy az egyik miniszterhelyettes kollega, egy kiváló államtitkár, egyik legerősebb minisztériumban - mármint, anyagiak, és feladat, és hatáskör tekintetében - legerősebb és legösszetettebb minisztériumban államtitkárként dolgozik. Tehát itt a szombathelyi ember.

Fotók: Farkas Bazsi

 

De nem övé a Vas01-es választókerület mandátuma. Övé a Vas02-es.

10 hónapig kettőt is el tud látni. 

Akkor ezt tolmácsolhatom az olvasók felé, hogy Ágh Pétert keressék a szombathelyi ügyekkel?

Fotók: Farkas Bazsi

 

Állunk a választópolgárok rendelkezésére, nagyon hálásak vagyunk a szombathelyieknek, mert 22 ezer szavazatot kaptunk, majdnem 50%-ot ez óriási eredmény. A Fidesz soha nem kapott olyan sok szavazatot, mint ‘22-ben. Talán majd ‘26-ban kapunk többet.

Amikor Ausztriából átlépünk a határon, és jövünk hazafelé, nem csak egy nagy döccenő jelzi az úton, hogy megjöttünk, hanem az elhanyagolt határátkelők is. Mi lesz a sorsuk?

Hegyeshalmot már lebontottuk, mindegyiket le kell bontani, és egy új határátlépési rendszert fogunk csinálni. Mindent le fogunk bontani, ami régi.

Fotók: Farkas Bazsi

 

Mikor?

Hegyeshalom lesz a mintaprojekt, csináljuk folyamatosan. Kiadtam a megbízásokat.

Idén márciusban 470 millió forintot utalt át a kormány a Haladás VSE-nek. A sportegyesület hozzátartozik a szombathelyi identitáshoz, 1919 óta létezik. A 2024-es beszámolójuk azonban sötét jövőt jósol. -250 millió forint volt az éves eredményük, -605 millió forintban van a saját tőkéjük, és 1 milliárd 700 millió forint volt az egyesület rövid lejáratú kötelezettsége.

Sem Szombathelyt nem hagyjuk magára, sem a Haladást nem hagyjuk magára! 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.