Egy év alatt közel megháromszorozta veszteségét a Győr+

Farkas Bazsi 2025-06-12 09:21:27
-210 millió forint eredménnyel zárta a tavalyi évet a médiacég.

-210 millió 736 ezer forintos eredménnyel zárta a 2024-es évet, derült ki a cég éves beszámolójából.

Ez az adat annak függvényében érdekes, hogy 2023-ban ez a mutató még “csak” - 89 millió 285 ezer forint volt.

Ezzel 50 millió forintot zuhant a cég saját tőkéje. A 2023-as 317 millió 988 ezer forinthoz képest, tavaly december 31-én 267 millió 252 ezer forint volt az állomány.

A beszámoló szerint komoly tőkeinjekcióra volt szüksége a média cégnek az év végén. A Zrt. tulajdonosa a Győr-Szol ugyanis 40 millió forintnyi tagi kölcsönt utalt át december 19-én. Ezzel az év végére 104 millió 958 ezer forintra nőtt a Győr+ rövid lejáratú kötelezettségeinek összege. 

A Zrt. legnagyobb profitja az hirdetőtáblák értékesítéséből van, itt tavaly 207 millió 483 ezer forint volt a cég nyeresége. A Győr+ hetilap 64 millió 504 ezer forintnyi hirdetési pénzt hozott, a rádió 40 millió 206 ezer forintot, a tévé pedig 24 millió 36 ezer forintot. A Győr+ online-on pedig 18 millió 178 ezer forintnyi reklámot sikerült értékesíteni.

Az látszik a beszámolóból, hogy a cég komoly támogatásokat kapott a működéséhez. A Győr-Szoltól 200 millió forintnyi támogatás érkezett, az önkormányzat 500 ezer forinttal dotálta a céget, média támogatásként (amit mi az NMHH-s pályázati rendszerben támogatásként elnyerhető pénzként azonosítunk) 9 millió 600 ezer forintot tüntettek fel.

A kiadások között az egyik legszembetűnőbb, a bérköltség. Ezen a soron 373 millió 398 ezer forintot tüntettek fel. Az Opten cégadatbázis szerint a cégnek 44 fő alkalmazotti csapata van.

A társaságnak 2024-ben végkielégítést is kellett fizetnie. Ez 2 millió 406 ezer forintot emésztett fel.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hat Oscart nyert az Egyik csata a másik után

Paul Thomas Anderson filmje vitte a prímet a 98. Oscar-gálán, ahol több nagy produkció is komoly elismeréseket kapott.

Késsel fenyegette meg a hozzá kiérkező mentősöket egy fertőszentmiklósi férfi

Emellett történt még némi kábítószer birtoklás is. 

Illés Károly szerint az esélyegyenlőség elvét sértette meg a TISZA-párt azzal, hogy közlekedési jelzőtáblák oszlopaira helyezett el plakátokat

A választási bizottság szerint jogsértés nem történt, de kérik a jelölőszerveket, hogy ésszel plakátoljanak.

A benzinkutakra jár ki tankolni Szombathelyen a közösségi közlekedést működtető Blaguss

Mindenkit megnyugatnak, hogy továbbra is zavartalanul járnak a buszok a városban.

Több száz tulipánhajtást loptak el a győri Árkád közeléből

Értjük, hogy aki a virágot szereti rossz ember nem lehet, de azért van egy határ. 

Pontosította a kormány az üzemanyag „védett áráról” szóló rendeletet

Az új szabályok szerint rendszám nélküli járművek is tankolhatnak kedvezményes áron, ha igazolni tudják a magyar honosságot.

Mutatjuk a hétvége győri programkínálatát

A megemlékezés mellett a szórakozás is garantált.

KSH: masszívan visszaesett az építőipari termelés az év elején

Januárban éves alapon és az előző hónaphoz képest is jelentősen csökkent az ágazat teljesítménye.

Negyedik nekifutásra lett Körmendnek költségvetése

A kosárlabda csapat is megkapta a kért 15 millió forintos támogatást.

Szó sem volt Orbán gyerekeinek fenyegetéséről az eredeti videóban

Egy kiberbiztonsági szakértő szerint manipulált lehet az a felvétel, amely után a miniszterelnök felhívta a gyermekeit. 

Győr környéki programokat ajánlunk az ünnepi hétvégére

Találkozhatunk angyalokkal, kóstolhatunk csokit szerzetesekkel, de lesz élményfestés, és nőnapi batyus bál is. 

Március 15-én is elszállítják a szemetet Győrben

Ugyanakkor a hulladékudvarok zárva lesznek, ahogy az ügyfélszolgálat is.

„Minden idők legnagyobbja” - a Fidesz már most tudja, mekkora lesz a vasárnapi Békemenet

A kormánypárti politikusok szerint a március 15-i felvonulás történelmi lesz, csak az a kérdés: honnan tudják ezt előre?

Kitüntette Gagyi Leventét a honvédelmi minisztérium

A honvédelem érdekében huzamos időn át végzett eredményes tevékenységét ismerték el.

Ismerjék meg a Győr applikációt

Új digitális kommunikációs platform indul a városban.

Leucisztikus feketerigót fotóztak Szombathelyen

Egy ritka genetikai rendellenessége van ennek a madárnak.