Egyik zseb, másik zseb: Azért adott 30 millió forintot a sárvári önkormányzat a Sportfólió Kft.-nek, hogy aztán a cég ki tudja fizetni a városnak járó bérleti díjat

Farkas Bazsi 2025-06-10 14:29:37
Szerdán kapták, pénteken vissza is utalták.

A legutóbbi májusi sárvári testületi-ülésen tárgyalták a képviselők a város önkormányzati cégeinek beszámolóit. A testület tagjainak ilyen esetekben a külön kell arról szavazni, hogy a beszámolókat tömörítő napirendi pontot nyílt, vagy zárt ülésen tárgyalják-e.

Bár a Sárváriakért Egyesület tagjai a nyílt ülés mellett voksolt, a fideszes képviselők leszavazták a nyílt ülést, így zárt ajtók mögött tárgyalták meg az éves beszámolókat.

Az egyesület működtetésében lévő 9600 Facebook-oldal most egy, a Sportfólió beszámolójából napvilágot látott adatról ír érdekes dolog:

"Kiderült, hogy az önkormányzat 30 millió forint támogatást utalt, amit a cég „bérleti díjként” visszautalt. Mint utólag kiderült: a cégnek nem volt pénze kifizetni a városnak járó bérleti díjat, ezért szerdán kapott 30 millió forintot, amit pénteken visszautalt. Gyakorlatilag egy „papíron körbeforgatott” pénzösszegről volt szó."

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Betörtek a szombathelyi Ferences templomba

Egyelőre nem tudni, mit vittek el.

18 új kukásautó állt munkába Győrben

Végre saját lábra állhat a hulladékszállítás.

Ausztriába szökött egy sárvári, elítélt férfi

Az ítélet szerint nem hagyhatta volna el Vas megye területét.

Orbán Viktor a Facebook-on toborozza a harcosokat

A miniszterelnök kiküldte a digitális behívót, egyre alacsonyabban van a léc.

Változnak a rendelési idők Győrben

Ne megszokásból menjünk orvoshoz.

204 centis, angol centert igazolt a Falco

Jubrile Belo, a francia élvonalból érkezik.

Lemond a Momentum elnöki posztjáról Tompos Márton

A távozó elnök Rózsa Andrást, Zugló polgármesterét kérte fel a politikai közösség új elnökének.

Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabda klub ügyvezetője

Július 1-től, 5 évre nevezték ki a kosárlabda legendát.

Online átutalások és kifizetések biztonsága 2025-ben

Az online pénzügyi tranzakciók rohamos fejlődése új lehetőségeket és kényelmet hozott a magánszemélyek, valamint a vállalkozások számára.

Lemondta a válogatottságot Lukács Norbert

Reagált a kosárlabda szövetség.

Villámgyors netet hozna Győrbe a Telekom

Ne ijedjünk meg, ha „idegenek” méricskélnek a ház körül.