Nyári csúcsforgalomra számít a MÁV a pünkösdi hosszú hétvégén

ugytudjuk.hu 2025-06-05 09:16:30
Főpróbának is beillő 3 nap következik a vonatközlekedésben.

A várható jó időre és a hétfői munkaszüneti napra való tekintettel erős, már a főszezont idéző forgalomra készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégén. Ennek megfelelően egyes, elsősorban a főbb turisztikai desztinációkat érintő vasúti vonalszakaszokon a megszokottnál több járművet közlekedtetnek majd. De élesítenek olyan intézkedéseket is, mint a klimatizált mentesítő motorvonatok előre meghirdetett indítása vagy az ugyancsak légkondicionált MÁV buszok menetkészen tartása az ország több pontján.

A pünkösdi megnövekedett forgalom zökkenőmentes lebonyolításához egy apró dologgal az utasok is hozzájárulhatnak. A MÁV munkatársai azt kérik, hogy minél többen, minél előbb váltsák meg elővételben a helyjegyeiket, a közlekedési társaság ugyanis ez alapján tudja a valós utasigényekhez igazítani a készenlétbe állított többletkapacitásokat.

Különösen fontos, hogy a csoportok előre jelezzék utazási szándékukat a MÁV-csoport megfelelői csatornáin (ld. lentebb), ebben tisztelettel kérjük a kirándulásszervezők együttműködését!

Az Országos Havariaközpont ezúttal is megerősített ügyelettel készül arra, hogy a hosszú hétvégén azonnal be tudjon avatkozni, ha a forgalmi helyzet vagy valamilyen rendkívüli műszaki ok azt indokolja.   

Múlt vasárnap óta már működik a késési biztosítás, amely a 20 percet elérő vagy meghaladó késés esetén a jegyár felének visszatérítésére kötelezi a MÁV-csoportot – ezt a jogukat legkönnyebben az új MÁV+ applikáción keresztül érvényesíthetik tisztelt utasaink. A MÁV-csoport célja ugyanakkor az, hogy erre a pünkösdi hétvégén is a lehető legritkábban legyen szükség, ezért a következő napokban immár a jobb menetrendszerűséget és kiszámíthatóbb közlekedést biztosító, újabb mozdonyok is szolgálatot teljesítenek majd a főbb idegenforgalmi célpontok, elsősorban a Balaton irányában.

Közel egy hónapja már a sűrűbb eljutást és több kapacitást biztosító előszezoni menetrend szerint közlekednek a MÁV járatai, de ezen felül is tervezik klímás mentesítő motorvonatok indítását, szükség esetén pedig már MÁV-buszok is készenlétben állnak az ország több beavatkozási pontján, hogy a lehető leggyorsabban a segítségére siethessenek a valamely váratlan esemény miatt késést szenvedő utasoknak és csoportoknak. 

A vonatközlekedésben a következő változások lesznek:

június 6-án pénteki,

június 7-én szombati,

június 8-án az ünnepnapi,

Június 9-én a vasárnapi,

június 10-től ismét a munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.

 

Szólj hozzá!

A kötcsei Fidesz-mágnes Kecskés Cordulát is újra a fényre hívta – úgy tűnik a legendás piknikre nem lehet nemet mondani

A választási vereség után szinte teljesen eltűnt a Facebookról a győri Fidelitas korábban rendkívül aktív elnöke. 

Az FBI jelzése alapján fogtak el a Készenléti Rendőrök egy 16 éves győri fiút, terrorcselekménnyel fenyegetés miatt

A hatóság szerint a fiatalkorú egy mesterséges intelligencián alapuló csevegőrobottal folytatott beszélgetésekben csoportok és emberek elleni erőszakos cselekményeket helyezett kilátásba. 

Nem csak Hende, de Hendéné is Kötcsén pikinizetett

V. Németh Zsolt is felbukkant egy fotón.

Októberben ismét a fiatalokért szól a Kantharosz Gála Győrben

A koncert és a jótékonysági borárverés teljes bevételét rászoruló családok, beteg gyermekek és tehetséges fiatalok támogatására fordítják.

A DPK szerint a TISZA–kormány hibája, hogy Győrben bezár, és utcára tesz majd’ 500 dolgozót az a WKW, amely saját bevallása szerint is évek óta a csőd szélén áll

A komment szekció szerint Magyar Péter elveszejti Győrt, az országot és mindent ami jó volt. Hergelés, gyűlölet, és a meghajlított valóság. 

Ivóvíz-kimaradás lesz a Nagysándor József utcában Győrben

A rekonstrukciós munkák miatt szeptember 18. és 25. között hétköznapokon időszakosan szünetelhet a vízszolgáltatás az utca egy szakaszán.

Hosszú jogi küzdelem végére került pont: jogerősen visszakapta bejegyzett egyházi státuszát Iványi Gábor egyháza

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség ismét jogosult az SZJA 1 százalékos felajánlásai után járó kiegészítő állami támogatásra. 

Nemzetközi partnerekkel dolgozik Győr a zöldebb és energiahatékonyabb városi működésért

Szófiai és törökországi szakemberek érkeztek Győrbe – a kétnapos programon a geotermikus energiától a kerékpáros közlekedésig több témával is foglalkoznak.

Picasso, agyagkatonák és Győr rejtett csodái – mozgalmas hetet kínál a Rómer Múzeum

Tárlatvezetések, várostörténeti séták, kötetbemutató és új kiállítás is szerepel a programban.

Tarr-vágás: távozik Schmidt Mária, és ideiglenesen bezár a Terror Háza Múzeum

A 2002-es megnyitás óta Schmidt vezette az intézményt, amelynek kiállítását most tartalmilag átvilágítják.

Szándékosan nekiment egy másik autónak az M1-esen Győr térségében

A külföldi sofőr a vád szerint előbb letolta volna az előtte haladót, majd jobbról megelőzte, végül ráhúzta a kormányt.

Szalkai Károly hat évtizede és egy festői életút a Magyar Ispitában

A 60 éves győri festőművész jubileumi tárlata pályájának különböző korszakait idézi meg. A kiállítás október 11-ig látogatható a Magyar Ispitában.

Szükség van erősebb PC-re az AI miatt?

Az utóbbi években a mesterséges intelligencia szinte észrevétlenül vált a mindennapok részévé.

Hogyan segíthetik a vitaminok bőröd fiatalos megjelenését?

A bőrápolás napjainkban már messze túlmutat a régi egyszerű kencéken.

“Mindenki a maga sikere kovácsa, ez bárki legyen, azt gondolom, tehát mindenki, mindenki tehát kell hozzá, hogy valamire vigye, vagy valamire ne vigye” – avagy Mészáros Lőrinc szállodalánca bezárja kőszegi hoteljét

Szeptember végén befejezi a Hotel Benedict üzemeltetését a Hunguest Hotels, miközben a szállodalánc átveszi a felcsúti Hotel Pancho működtetését.

Kálmán János lett a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal új vezetője

Magyar Péter három új főispánt nevezett ki, akiket október 1-től újra kormánymegbízottnak hívnak. 

Innovatív lépcsők: A dermesztett beton technológia előnyei

A korszerű építészet egyik legérdekesebb újdonsága a dermesztett beton technológia.