Ma van a magyar honvédelem napja 

Dömötör Gábor 2025-05-21 16:41:40
Az igazi honvédő hősökre emlékezünk.

1992-től a kormány határozata alapján május 21-én ünneplik a Magyar honvédelem napját. A magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként, háromhetes ostrom után 1849-ben ezen a napon foglalta vissza Buda várát a Görgey Artúr tábornok által vezetett honvédsereg Hentzi osztrák császári tábornok csapatától. 

A katonai szervezetek több helyen tartanak megemlékezést ezen a napon,, többek között a budai hősök emlékére a Dísztéren 1893-ban felállított Honvéd-szobornál. A szobor egy zászlót tartó, harcba rohanó fiatal katonát mintáz, a talapzaton található felírás: „1849. május 21. Szabad hazáért!”.

Különös színezetet ad a mai nap mementójának, hogy az évek óta a békéről papoló kormány a múlt hétvégén sosem látott mozgósításba kezdett, és online-offline harctéren egyaránt háborút hirdetett a haza megvédéséért. Elmondásuk szerint Magyarország sosem látott össztűz alatt áll, Brüsszel, Ukrajna, a szabad sajtó és a civil szervezetek mind-mind támadnak bennünket. 

Érdekes lenne tudni, hogy a néhány napja csatasorba állított harcosok vajon mennyit tudnak az igazi Magyar Honvédelemről és vajon milyen minőségben és hatásfokkal védik a hazát. Arcpirító még a gondolat is, hogy az interneten grasszáló kommenthuszárok egy lapon említik magukat a mindenkori valódi honvédőkkel.

Egy releváns, a haza boldogulásáért valóban aggódó nemzeti kormány, akkor védené igazából a hazát ha széthúzás helyett egységbe kovácsolna, ha uszítás helyett felemelne, ha a háborús propaganda helyett minden magyarhoz szólna. Az internet egy remek hely, kár lenne csatatérré változtatni egy politikai erőtér minden erővel való fenntartásáért. 

A Fidesz ugyanis bármennyie is szeretné, nem a nemzet összessége, hanem csak a szimpatizánsaik gyülekezete, az ország nem az övék, csak momentán a nevükön van. A haza pedig mindenkié, és ha neked a honvédelemről az 1848-49-es hősök, a Hunyadiak, a világháborúkat megjárt katonák, vagy épp az ‘56-os valódi forradalmárok ugranak be elsőre, megnyugtatlak: Te vagy jó nyomon. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Perl Zoltán az év kosárlabdázója, Forray Gábor az év edzője

A Falco játékosa, és a Körmend korábbi edzője szakmai elismerésben részesült.

Bekebelezi a 4iG a Rábát

25 milliárd forintért a Rába 74%-át vásárolja meg a Zrt.

Éremeső Győrben, Kolozsvári Lili duplázott a kajak-kenu vb-n

Fiatal tehetségek és parasportolók is történelmet írtak a maratoni versenyen.

Tervezett áramszünet várható Győrben

Hálózat karbantartás lesz két utcában.

Citromsárga riasztást adtak ki Vas vármegyére

Délután és este zivatarok jöhetnek.

A bírók vehetik birtokba a bezárt győri börtönt

Akár azokban a cellákban is dolgozhatnak ahova régen ők juttatták az elítélteket. 

Porsche, airsoft, krémes, lecsó, oprea és death metal

Program program hátán a hétvégén Győr környékén.

Szólt a magyar himnusz a kajak-kenu vb-n Győrben

A nyitónapon erősen indított a magyar kontingens.

A mesterséges intelligencia fontosságáról egyeztetett a Soproni Egyetemmel Palkovics László

A fenntarthatóság és az erdőgazdálkodás állt a program középpontjában.

154 ezer forinttal károsították meg az áldozatukat a telefonos csalók, néhány napja Győrben

Banki alkalmazottnak adták ki magukat. Hiába fogott gyanút a sértett, már késő volt. 

Jubileumi tűzoltó találkozó lesz szeptember 20-án, Kőszegen 

Tizedik alkalommal gyűlnek össze a térségbeli lánglovagok.

Semmi extra, csak néhány dugó az M1-esen térségünkben

Bábolnánál sávzár és leterelés, Lébénynél munkavégzés és 8 km torlódás.