Kábítószer és új pszichoaktív anyagot is árusított a győri család

ugytudjuk.hu 2025-05-19 09:11:57
Igazi családi vállalkozás volt.

Az ügyészség tájékoztatása szerint vádat emeltek egy férfival, az élettársával és nagykorú lányukkal szemben, akik a jelentős mennyiség több mint tizenháromszorosának megfelelő kábítószerre és a jelentős mennyiség több mint hétszeresének megfelelő mennyiségű új pszichoaktív anyagra nézve valósítottak meg kábítószer-kereskedelmet Győrben.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádiratának tényállása szerint a család 2023-tól kereskedett a drogokkal a győri otthonukban, mely kábítószerek valószínűsíthetően Szlovákiából származtak. Az ügyfeleket a családból az szolgálta ki, aki éppen otthon volt, a megrendeléseket a család a férfi által használt telefonszámokon vette fel.

A rendőri elszámoltatás alkalmával a családtól több mint 26 millió forint készpénz és több mint 5700 euro került lefoglalásra.

Az ügyészség mértékes indítványa a letartóztatásban lévő vádlottak beismerése esetére a férfi esetében hét év, hozzátartozói esetében öt év szabadságvesztés – egyéb indítványok mellett.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.

Címlapfotónk illusztráció.

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.