A külügyminisztérium már Pintér Bencével közösen keresi a megoldást a Győrt is sújtó USA által kivetett autóipari vámokra

Dömötör Gábor 2025-05-12 15:10:57
Donald Trump, Európát sújtó vámjai miatt kért segítséget a győri polgármester. 

Mint korábban az Ugytudjuk.hu-n beszámoltunk róla, Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester a Donald Trump által eszkalált, egész Európát negatívan érintő vámpolitika miatt kereste meg levélben Szijjártó Péter (Fidesz-KDNP) külgazdasági és külügyminisztert. 

“A levelet azért írtam meg, mert Donald Trump vámpolitikája, aminek egyik lényeges pontja, hogy megvámolja az Egyesült Államokba exportált autókat, súlyosan érinti Győr városát.” - tájékoztatott közösségi oldalán a polgármester. Bejegyzéséből kiderül, hogy évente 30 ezernél is több, Győrben gyártott autó kerül az USA-ba, illetve a nálunk gyártott motorok is kerülnek olyan autókba, amelyeket az USA-ba szállítanak.

Ez a nemzetközi tendencia, olyan súlyos helyzetet generál, ami messze túlmutat a a polgármesteri hatáskörön, viszont felelős városveztőként nem tehet úgy Pintér, mintha ezek a döntések nem érintenék városunkat. Éppen ezért: “Arra kértem miniszter urat, hogy szíveskedjen latba vetni a magyar kormány politikai kapcsolatait, és érje el, hogy az Egyesült Államok legalább részben kompenzálja az autóipart sújtó vámok káros hatásait.” - számolt be a polgármester. 

Kiemelte még, hogy fontos lenne, hogy hazánk kilépjen a világ autóiparának összeszerelő üzeme státuszból, és ha végre magas hozzáadott értékű, innovatív, kutatás-fejlesztési tevékenységet is végző amerikai beruházások érkeznének a közeljövőben a folyók városába.

Levél helyett telefon

A válasz egy bő hónap után érkezett meg, bár nem Szijjártó Péter, hanem az alá tartozó HIPA, azaz a Nemzeti Befektetési Ügynökség vezetője vette fel a kapcsolatot a győri városvezetéssel. 

“A miniszter alá tartozó Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója, Joó István keresett nemrégiben telefonon, és levelem nyomán azt javasolta: Győr gazdaságának jövőjéről kezdjünk személyes tárgyalásba.” - tájékoztatott a polgármester. 

Pintér Bence örömét fejezte ki annak nyomán, hogy ebben a fontos kérdésben elkezdődött a párbeszéd és az együttműködés, mert a jelenlegi helyzet rövid időn belül kritikussá válhat. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.