Életveszélyes sérüléseket okozott egy kutya egy négy éves kislánynak Sopronban

ugytudjuk.hu 2025-05-12 08:51:00
Egytől hat évig terjedő börtön lehet a vége. 

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség arról tájékoztatott, hogy vádat emelt két férfival szemben, akik gondatlansága miatt egy 60 kg –os kutya a társasházuk udvarán megtámadott egy idős hölgyet és a négy éves unokáját. A néninek súlyos, a kislánynak koponyatöréssel, agyzúzódással járó életveszélyes sérüléseket okozott a kutya.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádiratának tényállása szerint tavaly tavasszal Sopronban a kutyát – mely korábban sosem mutatott agresszivitást és amelyről a gazdája mindig megfelelően gondoskodott – a gazdája az ismerősére bízta, aki levitte a társasházuk közös udvarára. A kutya az udvaron a társasház szabályzata és az önkormányzati rendelet ellenére  - a tulajdonos egyetértésével - szabadon lett engedve. Az udvaron ekkor ott tartózkodott egy 72 éves sértett és a négy éves unokája egy pórázon tartott kistermetű kutyával.

Míg a kutyát felügyelő férfi a mobiltelefonjára koncentrált, a kutya megtámadta a kislányt, akinek testét, arcát harapta. A nagymama próbálta az unokáját védeni, ezért a kutya a karján és a lábán őt is többször megharapta. Ezt követően a kutyát felügyelő férfival együtt próbálták a kislányt menteni, azonban ez az eb erős harapása miatt nem sikerült. Ahhoz, hogy a kutyát a sértettről lehúzzák, a futva odaérkező kutya tulajdonos segítségére volt szükség.

Az erősen vérző gyermeket és nagymamáját kórházba szállították. A kutya okozta harapások a kislány törzsét, végtagjait, arcát, koponyáját érték és erős vérzést okoztak. A kislány sérülései életveszélyes állapotot eredményeztek, vélhető maradandó károkozás mellett. Az idős sértett végtagtörést szenvedett el a támadás következtében. A kutya alkalmas volt arra, hogy a gyermek életét kioltsa. Az ebet a hatóságok veszélyessé nyilvánították.

Az ügyészség mind a kutya tulajdonosát, mind az arra felügyelő férfit gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével és gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségével vádolta meg. Velük szemben a halmazati szabályok alapján egy évtől hat évig terjedő szabadságvesztés az irányadó büntetési tétel.

Címlapfotónk illusztráció.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Praktikus és stílusos megoldások az előszobában

Az előszoba az otthonok egyik legfontosabb területe, hiszen az első benyomást formálja vendégeinkben.

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.