Király Gábor: A kapus a legintelligensebb ember a pályán

ugytudjuk.hu 2025-05-09 15:48:00
Interjút adott a Szombathely díszpolgára.

A korábbi hálóőr pályafutása alatt - saját kimutatása alapján - 882 mérkőzésen lépett pályára, ebben az adatban szerepelnek a bajnoki, a nemzetközi és a válogatott mérkőzések is.

"Ötévesen kezdtem és negyvenhárom voltam, amikor befejeztem. Benne éltem egy rendszerben. Új életet kellett kezdeni, ami nem volt nehéz, mert nagyjából huszonöt évesen már elkezdtem építeni az életemet"

- utalt a Király Sportlétesítményre, amely visszavonulásakor már tizenhat éves volt. Jelenleg már hatvanöt kollégája és négyszáz gyerek munkáját, sportolását koordinálja a hét pályával, egészségügyi egységgel és szakorvosokkal, szállodával ellátott létesítményben és egyesületben.

"Azt szoktam mondani, hogy én állandó lakos vagyok a labdarúgásban, nem csak átmenetileg szerepelek itt. Mindegy, milyen helyzetben van a magyar futball, én labdarúgónak születtem. Mindig azt mondtam, hogy a külföldön szerzett tapasztalataimat szeretném hazahozni és a gyerekeknek átadni".

Pályafutása lezárásakor korábbi külföldi egyesületei konkrét pozíciókkal keresték meg, ám ő 18 külföldön töltött év után már nem akart ott élni. Úgy vélte, tapasztalatával tudna máshol is segíteni, ám mivel nem keresik Magyarországról, azt csinálja, amit felépített.

"Van edzői végzettségem, megszereztem a legmagasabb kapusedzői képesítést, ezekkel Európa bármelyik profi csapatánál lehetnék kapusedző" - sorolta. "Elvégeztem az akadémiai igazgatói és a sportigazgatói tanfolyamot is. Rengeteg vezetői könyvet olvasok, ezeket be tudom építeni a saját egységünkbe."

Mint mondta, a stadionban szerzett tapasztalatokat is tudja hasznosítani.

"Amikor Oliver Kahn befejezte a futballt, beszéltünk telefonon és megkérdeztem tőle, hogy azt az adrenalint, amit csak mi, kapusok ismerünk, hogy kompenzálja a civil életben. Nevetve mondta, hogy ilyen nincs a privát életben. Ez teljesen más"- utalt arra, hogy a hálóőröknek gyorsan kell jó döntést hozniuk, aminek azonnal látják az eredményét. "Nagyon örülök, mikor szorít minket egy-egy feladatnál az idő, mert akkor nagyon gyorsan tudom jó irányba terelni a dolgokat."

A 49 esztendős Király a pályán és azon kívül is nyugodt embernek tartja magát, ugyanakkor meglátása szerint a "foci érzelmek nélkül nem foci". Felidézte, hogy mindig könnyen tudott alkalmazkodni az új helyzetekhez, így a berlini beilleszkedés sem okozott neki gondot, pedig fiatalon szerződött a Herthához a Szombathelyi Haladástól.

"Egy kilencvenezres városból mentem Berlinbe, ahol minden más volt, mint korábban"- emelte ki. Dárdai Pál akkor már fél éve a német fővárosban élt. "Amikor az öltözőben magyarul beszéltünk, akkor ránk szóltak, hogy ezt ne csináljuk, hiszen a német volt a hivatalos nyelv. Az sem zavarta őket, hogy akkor még nem beszéltük jól a nyelvet. A pályán sosem volt gond, pedig aktívan kommunikáló kapus voltam."

Németországban adott első interjúi egyikében Király elárulta, hogy a társai németül bolondnak szólították.

"Aki április elsején születik, az nem születhet másként. Természetesen nem Puskás Öcsi bácsira gondolok, aki nagyon jó ember volt és nagyon jó tanácsokat adott az utánpótlás-válogatottnál"

- utalt az ugyanezen a napon született legendás futballistára. "Magamról beszélve: ahhoz kell egy bizonyos elhivatottság, hogy egy méterről belevetődj fejjel a labdába, hogy óvd a kaput. Azt szoktam mondani, hogy a kapus a legintelligensebb ember a pályán, hiszen ő gondolkodik, a mezőnyjátékosok futkosnak összevissza, kergetik a labdát. A kapus gondolkodik, szervezi a védelmet".

A válogatottba Bicskei Bertalan hívta meg először 1998-ban, erre úgy emlékezett vissza, meg se fordult a fejében, hogy sorra kerülhet, vagy egyáltalán van keresnivalója a csapatban. Király végül 108 mérkőzésen öltötte magára a címeres mezt, válogatottsági csúcsát később Dzsudzsák Balázs döntötte meg egyetlen találkozóval.

"A mai napig sokan jönnek úgy oda hozzám, hogy arról a szereplésről beszélnek, az egy óriási bumm volt"- mondta a 2016-os Európa-bajnokságról, melyen 40 évesen szerepelt.

"Érdekes dolog, hogy pár napja kapcsolgattam a tévét és a portugálok elleni meccsünket ismételték. Soha nem láttam még, nagyon más volt kívülről. Belülről nem volt annyira élvezetes, mint így."

A Herthából Angliába a Crystal Palace-hoz igazolt, később megfordult a még a Burnley-nél és az 1860 Münchennél is, mielőtt Szombathelyre visszatérve lezárta a pályafutását.

"Egy meccset akartam a Haliban védeni, de 108 lett. Sajnos voltak olyan vezetői döntések, amelyekből lehetett látni, hogy ez már nem az az irány lesz, ami korábban volt. Amikor aláírtam az utolsó szerződésem, akkor arról volt szó, hogy szép lassan leépítenek és jönnek a fiatalok. Viszont mindig volt valaki, aki azt mondta, hogy ha jó formában vagyok, akkor miért vezessenek ki. Mondtam, hogy azért, mert ez az élet rendje. Magyarországon valahogy nincs kultúrája, hogy egy idősebb játékost vissza lehet vonultatni. Nem is tudjuk, hogy miként kell ezt felépíteni" - fogalmazott Király.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.