Strompová Viktória önkormányzati képviselő szerint Sárváron sok esetben olyanok is szociális alapon kapnak önkormányzati lakást, akik erre nem feltétlen szorulnak rá

Farkas Bazsi 2025-05-06 08:54:27
A fürdőváros is szociális bérlakás hiánnyal küzd.

155-re csökkent a valamikori több mint 1000 darab önkormányzati szociális bérlakás Sárváron - erről Strompová Viktória (Sárváriakért Egyesület) önkormányzati képviselő beszélt a 9600 Facebook-oldal legutóbbi videójában.

A Humán Erőforrás Bizottság elnöke kitért arra is, hogy a kérvényezők még mindig többen vannak, mint a szabad lakások.

Fotó: Sárvár Lendületben Facebook-oldal

"Mi a Sárváriakért Egyesület tagjai azon vagyunk, hogy az önkormányzat ne adja el az önkormányzati lakásokat, ráadásul ne a  piaci árhoz képest alacsonyabb áron" - hangsúlyozta.

Sárváron egyébként önkormányzati lakást lehet bérelni szociális, költségelvi, és piaci alapon, emellett pedig léteznek a szakember lakások is. 110 ezer forint az egy főre eső kereset a szociális alapon bérbe adott lakásoknál, azonban 132 ezer forintig a bizottság és a képviselő testület méltányossági alapon eltérhet.

A költségelvi alapja egy főnél 192 ezer 500 forint, a piaci alapon pedig 275 ezer forint.

Azonban mindezeknél is fontosabb, hogy sárvári önkormányzati lakást csak az a személy bérelhet, aki minimum 10 éve rendelkezik sárvári lakcímmel. 5 éven belül pedig semmilyen vagyonnal nem rendelkezhet sem ő, sem pedig a vele költözni kívánó személy.

De mindezek mellett az önkormányzat vizsgálja a kérvényező szociális helyzetét is.

A bizottsági elnök beszélt arról, hogy szerinte a fideszes többség sok esetben akkor is szociális alapon ad ki valakinek egy lakást, amikor az illető költségelven, vagy piaci alapon is ki tudná fizetni a lakbért.

"Egy önkormányzati lakás kiutalásánál jelenleg a rendszer azt vizsgálja, hogy a kérvényezőnek az elmúlt hónapban mennyi volt a keresete. Én a bizottság előtt azt vetettem fel, hogy ez az egy hónapot, toljuk, ki hat hónapra. Ez teljesebb képet adna arról, hogy milyen is a kérvényező anyagi helyzete, milyen konstrukcióban kaphat önkormányzati bérlakást. A már kiutalt lakásoknál pedig rendszeresen kellene ellenőrizni, hogy az ott lakók betartják-e az együttélés alapvető normáit" - húzta alá a képviselő. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.