Szakmai bizottság iránymutatása alapján kellett volna a Haladás focicsapatának tavaszi keretét összeállítani, ám a bizottság még csak meg sem alakult

Farkas Bazsi 2025-04-23 20:02:00
A versenyeztetési jog átadási szerződés szerint a testületnek január 1-től kellene működnie.

A jövő héten szerdán tart közgyűlést a szombathelyi képviselő-testület, a tanácskozáson pedig napirendre tűzik az önkormányzati cégek éves beszámolóját is. Így a tavaly alapított Haladás 1919 Labdarúgó Kft. anyagai is megtalálhatóak a város weboldalára feltöltött dokumentumok között. Így a cég Felügyelő bizottságának 2025. április 9. ülésének jegyzőkönyve is nyilvánosságot kapott.

Ebben többek között szerepel az is, hogy az önkormányzat által korábban megítélt támogatás fennmaradó 25 millió forintja csakis akkor kerül átutalásra, ha a csapat megtartja az NB III-as tagságát.

Keringer Zsolt, ügyvezető

Fotó: Szombathelyi Haladás Facebook-oldal

Ez a pénz egyébként a tavaszi működéshez nem kell.

Ám kiderült az is, hogy továbbra sem működik az a szakmai bizottság, amelynek létrejöttét a versenyeztetési jog átadásakor keletkezett megállapodásban (4/c. pont) rögzítettek a felek (A megállapodás ide kattintva letölthető.), és amelynek 2025. január 1-től kezdve működnie kellene.

Ez a grémium lett volna hivatott arra, hogy a téli váltás után véleményezze, és ilyen módon befolyásolja tavaszi keret kialakítását.

A szerződés szerint a bizottságba a Kft. tulajdonsai (szombathelyi önkormányzat, HVSE, Viktória; Schäfer András neve továbbra sem szerepel a cégkivonatban a tulajdonosok között) egy-egy főt delegáltak volna. Csakhogy a FEB jegyzőkönyv szerint a testület a mai napig nem állt fel.

"A Felügyelő bizottsági tagok egyhangúlag elfogadták az ügyvezető igazgató beszámolóját a szakmai tanácsadó testületről, azzal a kitétellel, hogy az ügyvezető igazgató megkeresi a tulajdonosokat, hogy nyilatkozzanak a delegálandó személyekről" - írja az anyag.

Folyamatos a feszültség a “régi” és az “új” keret között

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Vígh Ferenc a Haladás NB III-as csapatának vezetőedzője egy nyilatkozatában bírálta azokat a játékosokat, akik korábban a csapat tagjai voltak, ám tavasszal már nem húzták fel a szombathelyi együttes mezét.

Akkor Szenczi Imre, a HVSE labdarúgó utánpótlás szakmai vezetője megkeresésünkre azt mondta, hogy:

“A Fábián Bálinton kívül mindannyian maradni szerettek volna, de ajánlat hiányában, más választásuk nem lévén Ausztriába igazoltak.” 

Elképzelhető, hogy más lett volna a helyzet, ha a Kft. ügyvezetője a megállapodásnak megfelelően január 1-től összehívja és működteti a szakmai bizottságot, így egy szakmai szűrőn keresztül -  esetlegesen az őszi értékeket megtartva - épülhetett volna fel a tavaszi idényre a csapat. 

A szurkolók egyébként már arról is beszélnek, hogy a hátralévő fordulókra edzőcsere jelenthet esetleges megoldást arra, hogy a Haladás kimozduljon a kieső zónából. Információink szerint Vígh Ferenc lecserélése nincsen napirenden, azonban “külső segítséget” már a legutóbbi meccsen is kapott a tréner. 

Simon Attila, és Simon Ádám a lelátón

Fotó: Szombathelyi Haladás

A szombathelyi labdarúgásban nem ismeretlen Simon Attila, és fia Simon Ádám a hazai kispad mögött helyet foglalva, a bajnoki meccs közben, a lelátóról látták el tanácsokkal a trénert.   

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.