Autós üldözés volt Győrben

ugytudjuk.hu 2025-04-22 08:45:00
Hosszas autósüldözés Győr belvárosából az M1-es autópályáig tartott.

A Győri Járási Ügyészség tájékoztatása szerint vádat emeltek egy 48 éves férfi ellen, aki a rendőri igazoltatás során elhajtott és elmenekült a rendőrök elől

A vádirati tényállás szerint a győri rendőrök 2024 márciusában, a déli órákban egy kisebb súlyú közlekedési szabálysértés miatt vonták ellenőrzés alá a 48 éves vádlottat.

A terhelt először eleget tett a rendőri felszólításnak és megállt a járművével. Ekkor a rendőrök felszólították, hogy haladjon előrébb, és olyan helyen álljon meg, ahol nem zavarja a forgalmat. A vádlott ennek a felszólításnak már nem tett eleget, valóban elindult a járművével, de nem azért, hogy engedelmeskedjen a felszólításnak, hanem azért, hogy elmeneküljön.

Hosszas autósüldözés kezdődött, mely Győr belvárosából az M1-es autópályáig tartott. Ennek során a vádlott legalább tizenkét KRESZ szabályt szegett meg, a piros jelzésre vonatkozó szabályokkal kezdve, a kanyarodási és előzési szabályokon át a sebességkorlátozásra és a gyalogosok védelmére vonatkozó szabályokkal bezárva. Volt olyan pillanat mikor a sűrű forgalomban az őt üldöző járőrautó 165 km/h sebességgel haladt, és nem tudott közelebb kerülni a menekülő elkövetőhöz!

A terhelt tudatos KRESZ szabályszegéseivel veszélyeztette a közlekedés többi résztvevőjének, autósoknak, gyalogosoknak a testi épségét.

Végül a terhelt az autópályáról lehajtva elmenekült, azonban a rendőrség be tudta azonosítani, és felelősségre tudta vonni.

A közlekedési szabálysértés miatt induló rendőri intézkedésből így bűncselekmény lett, az ügyészség közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat. A cselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés, és az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt tiltsa el a bíróság a közúti járművezetéstől.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.