Kerékpárúttal és rekortán futópályával lesz 100%-ban zöld terület a marcalvárosi kiserdő

Farkas Bazsi 2025-04-17 11:51:00
Így döntöttek a győriek.

Eredménnyel zárult az a győri népszavazás, amit a városvezetés szervezett meg annak érdekében, hogy megtudja, milyen sorsot szánnak a helyiek a marcalvárosi kiserdőnek.

Az eredményeket Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester ismertette a Facebook-oldalán:

A 3857 szavazásra jogosult személyből összesen 953 fő vett részt a marcalvárosi Kiserdő jövőjéről szóló szavazáson. A részvételi arány tehát 24,7 százalék volt.

  • Az első pontban az érvényesen szavazók 73,8 százaléka támogatta, hogy a Kiserdő teljes területe zöldterület legyen. 
  • A második pontban az érvényesen szavazók 71,4 százaléka támogatta, hogy az Önkormányzat a Kiserdőt érintve kerékpárutat építsen ki. 
  • A harmadik pontban pedig az érvényesen szavazók 58,8 százaléka támogatta, hogy a Kiserdőben rekortán futópálya létesüljön.

A Tiszta Szívvel a Városért frakciója és én, polgármesterként a szavazás eredményéhez kötjük szavazatunkat mindhárom kérdésben, ahogy azt előre is bejelentettük. A bicikliút pályázatát a szavazás eredményének ismeretében be is adtuk, a futópálya kiépítését aláírtam, a Kiserdő teljes területének zöldterületté nyilvánításáról pedig a rendezési terv módosításának folyamata végén dönt majd a közgyűlés - összegzett Pintér.

Szólj hozzá!

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés.