“Ne csak a választáskor jöjjön “Szalagvágó” Czunyiné! Hol van?”

Farkas Bazsi 2025-04-16 18:52:00
Lakossági fórumot tartottak Bábolnán. A helyiek a végsőkig el fognak menni, ha ismét marhatetemeket hoznának a településre.

Ma délután 17 órára hirdettek lakossági fórumot Bábolnára. A téma az a száj-, és körömfájás fertőzés okán kialakult helyzet volt, ami azt hozta magával, hogy 5 ezer 500 marhatetemet földeltek el a település közigazgatási területén.

 

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, tegnap egy egyeztető fórumot tartottak a településen. Itt Bana, Bőny, Tárkány önkormányzati vezetői, a környék gazdái és egyéb munkaadói is részt vettek.

A tanácskozást követően az alábbi állásfoglalást adták ki:

Állásfoglalás

Mi, alulírott, Bábolna, Bana, Bőny és Tárkány, valamint a környező települések vezetői, önkormányzati képviselői, valamint a térség meghatározó munkaadó vállalatainak vezetői és lakosai mély aggodalommal és felháborodással fogadjuk a száj- és körömfájás járvány kezelésének jelenlegi módját, különösen azt, hogy a döntéshozók a helyi közösségeket és azok választott képviselőit nem partnerként, hanem pusztán passzív szemlélőként kezelték, kizárva őket a döntéshozatali majd tájékoztatási folyamatból, annak ellenére, hogy a következményekkel nekünk kell együtt élni.

Alulírottak tájékoztatjuk és felszólítjuk a hatóságokat:

  1. Bábolna Város Önkormányzata őszinte együttérzését fejezi ki valamennyi érintett gazda és település felé, és kiemelten fontosnak tartja a száj- és körömfájás elleni hatékony, országos szintű védekezést. Ugyanakkor fontosnak tartjuk leszögezni, hogy Bábolna a közös védekezésből már jelentős szerepet vállalt azzal, hogy a település mellett kijelölt állati hullalerakóban helyezték el a járvány miatt leölt, csaknem 5.500 szarvasmarhát, ezzel is hozzájárulva a fertőzés megfékezéséhez. Az esetleges jövőbeni járványkitörés esetén az állami szervek a kitörés helyszínén gondoskodjanak a leölt állatok elföldeléséről. A bábolnai állati hullalerakó már megtelt, a Bábolnát érő környezeti teher nem fokozható.
  2. Jelen állásfoglalás aláírói ezúton hívják fel a hatóságok figyelmét, hogy Bábolna, Bana, Bőny és Tárkány települések vízkészletének állati tetemekkel való szennyezésének nagy mértékű veszélye miatt folyamatos megfigyelése érdekében haladéktalanul monitoring kutak telepítése szükséges, amelynek költségét és a folyamatos monitorozás költségét a Magyar Államnak vállalni szükséges. A monitoring kutakból megosztott mintavétel szükséges, a kinyert eredményeket folyamatosan nyilvánosságra kell hozni, illetve az eredményeket független szakértőknek kell auditálni. Az előbbieken túl szükséges a leölt állatok teteminek körülzárása az első vízzáró rétegig, vadriasztók telepítése.
  3. A Magyar Állam kártalanítási, kártérítési felelősséggel tartozik Bábolna Város Önkormányzatát, lakosságát, a bábolnai vállalkozásokat, illetve a Bábolna környéki érintett településeket, lakosságot és vállalkozásokat ért mindennemű kárért. Ezen károkat a Magyar Állam felé érvényesíteni kívánják.
  4. Szakértőt kívánnak felkérni, hogy a járványkezelés során elkövetett szakmai hibákat dokumentálja, azt az állásfoglalás aláírói számára rendelkezésre bocsássa.
  5. Szakértői csoportot kívánnak létrehozni a járvánnyal kapcsolatos intézkedések hatásainak figyelemmel kísérésére, állásfoglalások megfogalmazására, cselekvési tervek kidolgozására.
  6. Nemzetközi, illetve Európai Uniós jogban jártas jogi irodát kívánnak felkérni, hogy a száj- és körömfájás járvány kezeléséről, illetve a Bábolnát és térségét érintő intézkedésekről tájékoztassa az Európai Unió megfelelő szerveit és az aláírókat.
  7. A felek aláírásgyűjtést fognak indítani jelen állásfoglalás minél szélesebb körű megismertetése, támogatás és a szolidaritás vállalása érdekében.

Bábolna, 2025. április 15.

Ma főképp ennek ismertetése és a további lehetséges teendők kerültek elő. 

Elhangzott, hogy a település mellett az államnak 110 hektárnyi földje van, így jelenleg semmi sem akadályozza meg azt, hogy amennyiben újabb telepen találnának fertőzést, úgy a tetemeket továbbra is ide szállítsák.

 

A helyiek elszántak, mint mondták, ha kell egymást összeláncolva fogják a dögöket szállító kamionok útját elállni.

Volt, aki azt nehezményezte, hogy az állam részéről semmiféle tájékoztatást nem kaptak.

“Ne csak a választáskor jöjjön “Szalagvágó” Czunyiné! Hol van?” - mondta az egyik férfi. 

Többen arra jutottak, hogy közösen kell fellépni kártalanítási kérelemmel és, hogy a jövőben rendszeresen kell ellenőrizni azt a területet, ahol a dögöket elföldelték.

A fórumról készült részletes tudósításunkat holnap olvashatják!

Szólj hozzá!

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében.