Megint nem használható a körmendi tanuszoda

Farkas Bazsi 2025-04-14 17:19:08
Tavaly a kampányidőszak alatt egy varázsütésre hozták helyre, de azóta már másodszor van gond a létesítménnyel.

Hétfőn újra nyit az uszoda - írta még 2024. április 4-én Facebook-oldalán Bebes István (Fidesz-KDNP) Körmend korábbi polgármestere. 

Mint korábbi bejegyzésemben már említettem, a tanuszoda felújítási munkáinak befejezése megtörtént. Ennek köszönhetően a hétfői napon az uszoda újra nyit, a gyermekek számára az úszásoktatás folytatódhat. Természetesen dolgozunk azon is, hogy a jövőben a városban élők számára is lehetőséget biztosítsunk az úszásoktatásra - folytatta így akkori posztját Bebes.

Az uszoda aztán a későbbiekben is a helyi Fidesz egyik kampány témájává vált. Szabó Barna akkor még csak polgármester-jelöltként, például azt is bevállalta, hogy Facebook-videóban félmeztelenkedik egy kicsit, és úszik egyet a frissen működésbe lendített usziban.

A létesítmény aztán nem tudott sokáig üzemelni. Ugyanis mint később kiderült, az áprilisi nyitásban csupán szeptemberig kapott ÁNTSZ engedélyt az uszoda.

Ez egyébként úgy derült ki, hogy a tavaly október 29. testületi ülésen Szép Dániel (Változást a Városért Egyesület) önkormányzati képviselő rákérdezett, hogy miért nincs nyitva a nemrég felújított és kinyitott uszoda.

Válaszában mondta el Szabó polgármester azt, hogy szeptemberig volt ÁNTSZ engedélye a tanuszodának. Idő közben a medencében repedések keletkeztek, ezt pedig nem olyan anyaggal javították ki, amit az ÁNTSZ korábban előírt. Erre egyébként a polgármester szerint azért került sor, mert az előírt anyag túl drága volt.

Végül sikerült a rekonstrukció és december 5-én aztán ismét megnyílt az uszoda. Egészen a hétvégéig fogadott is sportolókat, csakhogy most megint be kellett zárni a létesítményt. Csőtörés történt.

A műszaki hiba miatt egyébként majdnem a Körmend - Honvéd bajnoki kosármeccs úszott el. Az uszoda vize ugyanis könnyen a csarnokba folyhatott volna, ám a kosárlabda csapat ügyvezetője Gál László szombaton a szokásosnál is korábban ment be a létesítménybe, ő riasztott aztán.

A mostani elképzelés szerint az uszodát a Versenyképes Járások programból befolyó forrásból szendék ráncba két ütemben. Ehhez azonban pontos költségvetést nem társított az önkormányzat. Mint azt a kapcsolódó anyagban írják:

“A  körmendi tanuszoda esetében már a tervezést is a pályázati támogatásból rendelnénk meg, és a tervező feladata lesz, hogy opciókra szedje, és eszerint bontsa meg az egyes fejlesztései elemeket, mert az optimálisan elnyerhető legmagasabb támogatásból sem lehet komplexen, egy ütemben megvalósítani a felújítást. A felújítás a teljes tanuszodát érintené a források erejéig, nemcsak a tanmedencét. Ha ismertté válik, hogy Körmend mekkora támogatási összegből részesül, akkor tud a tervező is reális opciókat készíteni a felújításra, melyek közül annyi lenne megversenyeztetve, amennyire a támogatás elegendő.”

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.