Közel 8 millió forint értékben foglaltak le kábítószert a győri rendőrök

Dömötör Gábor 2025-04-09 10:59:00
A filmbeillő rajtaütés részleteiről ma délelőtt tartottak sajtótájékoztatót.

A kormány 2025. évi terveit lehet sokféleképpen minősíteni, de a kábítószer terjesztéssel és fogyasztásával szembeni, minden eddiginél drasztikusabb fellépése dicséretes erőfeszítés. Ennek egyik részeként 2024 végén indult el a Drogellenes Totális Akcióterv program (DELTA) mely az idei év kezdetétől jóval hatékonyabb fellépést ígért a drog elleni harcban. 

A nagy fogás és a filmes klisé

Ennek egyik eklatáns példája a múlt hét pénteki győri fogás, ahol 3 fő terjesztőt értek tetten a rendőrség nyomozói, valamint később egy vásárlót is az egyik elkövető lakásánál. Nagy Ágnes rendőr ezredes, bűnügyi rendőrkapitány helyettes, a sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a rajtaütést sikerült akkorra időzíteni, amikor a gyanúsítottak egy gépkocsiban éppen elosztották a ‘holmit’, szakszóval a kábítószernek látszó anyagot, többek között 50 darab extasy tablettát. 

A tetten ért férfiak közül az egyiknek korábban már többször volt dolga a törvénnyel, nála az autóban egy csőre töltött éles fegyvert, és ha ez nem lenne elég, egy fegyvernek látszó extra tárgyat is találtak, 82 darab éles lőszer társaságában. Az pedig egészen szürreális és filmbeillő adalék, hogy a kutatás során előkerült ciánt tartalmazó tégelyt állítólag arra tartogatta a gyanúsított, hogy ha nem lát más menekülő utat, akkor azzal vet véget az életének. 

 

A rendőrök összességében 1 kilónál is több kábítószernek látszó anyagot foglaltak le, amiből 400 gramm felütésre várt, amivel meg lehetett volna duplázni a mennyiségét. A elkobzott drog piaci értéke 7-8 millió forint. Vagyonvisszaszerzés címén a hatóság munkatársai több millió forint készpénzt, drága karórákat, mobiltelefonokat és nagyértékű laptopokat is lefoglaltak több százezer forint értékben.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.