Az egykori szombathelyi villamos modellezett mását ajándékozták ma a Smidt múzeumnak

ugytudjuk.hu 2025-04-08 13:03:00
Egy budapesti modellező özvegye döntött úgy, hogy itt lesz a kis villamos legjobb helye. 

A Budapesten élő Rudnainé Kajtár Klára a szombathelyi Smidt Múzeum gyűjteményének ajándékozta ma délután néhai férje, Rudnai Béla (1940-2018) modellező szombathelyi villamosvasúti modelljeit és makettjeit. 

Rudnai Béla – Vas megyei kötődésű, de Budapesten élt – modellező, a szombathelyi Kalocsai Péter történész kutatási eredményeit felhasználva 2001 és 2005 között a szombathelyi villamosvasút (1897–1974) valamennyi kocsitípusából elkészített egy-egy működőképes modellt, valamint két épületmakettet (a Kálvária utcai remíz és az Éhen Gyula téri végállomás pavilonját).

A modellező az egykori szombathelyi 1000 mm-es nyomtáv szemléltetésére a TT síneket, a szombathelyi motorkocsik megépítésére pedig a TT kéttengelyes modellmozdonyok alvázát találta a legmegfelelőbbnek. A villanymotorok miatt a járművek belső terének megépítésére nem volt lehetősége.

Rudnai Béla tervei között szerepelt egy rövidített, jellegzetes pályarészekkel megépített, 30 centiméter széles és 1 méter hosszú panelekből álló diorámás terepasztal megépítése, a villamospályával, az úttal, illetve a háttérben a jellegzetes épületekről készült panorámafotókkal – ez utóbbiak sajnos nem készültek el. A tervezett terepasztal meglévő tartozékai: TT sínek, váltók, kapcsolótáblák,
megállóhelytáblák, felsővezeték tartóoszlopai, figurák, mű fű, vezetékek, útburkolat stb.


Modellek

Rudnai Béla összesen 11 db HOe, azaz 1:87 méretarányú szombathelyi villamosmodellt készített. A cégjelzésük – az eredeti járműveknek megfelelően – 1897-től V.E.M.R. (Vasvármegyei Elektromos Művek
Rt.) és 1950-től SZVV (Szombathelyi Villamosvasút Vállalat).

1. V.E.M.R. 1 pályaszámú motorkocsi

A svájci gyártású villamos motorkocsit 1897-ben állítottak forgalomba és 1953-ban selejtezték le. A zöld színű favázas, vaslemezborítású villamos a 2 fős személyzeten (vezető, kalauz) kívül 36 (18 ülő és 18 álló) utast fogadhatott be. E motorkocsihoz lehetett hozzácsatolni a 12-es pályaszámú pótkocsit.

2. V.E.M.R. 12 pályaszámú pótkocsi

A villamos pótkocsit a Roessemann és Kühnemann Koppel Arthur-féle vasutak budapesti cége gyártotta. 1900-ban állították forgalomba. A favázas, vaslemezborítású, körülbelül 39 fő befogadóképességű zöld színű pótkocsiban 14 ülő- és kb. 25 állóhely volt. A járatsűrítés érdekében 1901-ben motorkocsikká építették át a járművet. E pótkocsit vontathatta az 1-es pályaszámú motorkocsi.

3. V.E.M.R. 11 pályaszámú motorkocsi

A V.E.M.R a 11-es pótkocsiját – pályaszáma meghagyásával – 1901-ben a V.E.M.R. műhelyében motorkocsivá építették át. A favázas, vaslemezborítású – elején postaládával ellátott – zöld színű villamosok 36 (18 ülő és 18 álló) utast fogadhattak be a 2 fős személyzeten kívül. 1953-ban vonták ki a forgalomból.

4. SZVV 16 pályaszámú motorkocsi

Az 1901-ben pótkocsiból (V.E.M.R. 11 pályaszám) helyben épített motorkocsit, az 1920-as években 6-ra számozták át és sárgára festették. 1950-ben kapta az új cégjelzését: SZVV, 1951-ben pedig a 16-os pályaszámot. A 36 fő befogadóképességű villamos motorkocsit 1953-ban vonták ki a forgalomból.

5. SZVV 5 pályaszámú motorkocsi

A Ganz gyár 1927-ben eredetileg benzinmotorral gyártotta ezen
acélvázas járművet és Budapesten, mint sínautót üzemeltették a feszültségmentesített villamosvonalakon, például a felsővezetékek
karbantartásakor. Az 1940-es évek elején villamos pótkocsivá, majd 1951-ben az SZVV részére 1000 mmes nyomtávolságú villamos motorkocsivá építették át. Az 1951-től 1974-ig Szombathelyen szolgált sárga színű jármű befogadóképessége 47 fő (14 ülő-, 33 állóhely) volt.

Jelenleg budapesti pótkocsiként kezdték el felújítani, hogy nosztalgiajármű lehessen belőle a fővárosban. E kocsitípusból az 1-es pályaszámú a Smidt Múzeum udvarán látható.

6-7. SZVV 6 és az SZVV 7 pályaszámú motorkocsik

E villamosokat – eredetileg pótkocsikat – a Ganz gyár 1897-ben gyártotta és Budapesten állították forgalomba. 1902-ben és 1903-ban motorkocsikká, 1925-ben ismét pótkocsikká alakították át őket. Majd 1952-ben 1000 mm-es nyomtávolságú villamos motorkocsivá építették át az SZVV részére. A 48 fő (12 ülő-, 36 állóhely) befogadóképességű sárga színű acélvázas járművek 1953-tól 1974-ig szolgáltak
Szombathelyen. A 6-os pályaszámú a Szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban látható. A 7-es pályaszámút 1976-tól 1992-ig Szombathelyen a Forradalmi Múzeum udvarán őrizték. Mivel az épületet akkor visszakapta a püspökség a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága eladta egy helyi vállalkozónak. 

Jelenleg a Kámont Oladdal összekötő út mentén egy magántelken áll.

8. SZVV 11–12 pályaszámú ikerkocsi

A Budapesten 1958-ban gyártott két kéttengelyű acélvázas motorkocsit állandó merev csatolással kötötték össze, ezáltal váltak ikerkocsivá. A sárga színű ikerkocsi 98 fő (24 ülő-, 74 állóhely) befogadóképességű volt. A peronokat az utastértől görgős felfüggesztésű kettős tolóajtókkal
választották el. 1958-tól 1974-ig közlekedett Szombathelyen, utána szétbontották. 

9. SZVV 17–18 pályaszámú ikerkocsi

A Budapesten 1963-ban gyártott két kéttengelyű acélvázas motorkocsit állandó merev csatolással kötötték össze, ezáltal váltak ikerkocsivá. A sárga színű ikerkocsi 98 fő (24 ülő-, 74 állóhely) befogadóképességű volt, amelyben a peront és az utastértől paravánfal választotta el, valamint a lépcsőket is takaró ajtókkal látták el. 1963-tól 1974-ig közlekedett, utána szétvágták.

Makettek

10. A remíz makettje

A Kálvária utca végén épített 750 m2 alapterületű új remíz felülvizsgálatát 1914. december 30-án tartották meg. Az új kocsiszínre a használatba vételi engedélyt Szombathely Város Tanácsa 1915. január
20-án adta meg. A forgalmi telepre 4 vágány vezetett, amelyek a remízbe futottak be.

11. Az Éhen Gyula téri villamosvégállomás pavilonjának makettje

1961-ben a villamos végállomását áthelyezték a vasútállomás épületének déli szárnya mellől az Éhen Gyula tér középső részére. 1963-ban adták át az új villamosvégállomás épületkomplexumát, amelyben váróterem, könyv- és hírlapárusító helyiség, telefonfülkék voltak. A pavilon 2024-ig állt, ez évben elbontották. 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.