Tovább drágul a 16 és fél milliárdra belőtt kőszegi volt MÁV gyermekotthon átépítése

Farkas Bazsi 2025-04-07 07:53:02
12 milliárdról indult a projekt.

2021-ben jelentették be, hogy 12 milliárd forintból teljesen átépítik a kőszegi volt MÁV gyermekotthont, és egyetemi campusként funkcionál tovább.

 

“Az átalakítást és a felújítását követően az egykori MÁV Gyermekotthon épület-komplexumából a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) és a Pannon Egyetem Kőszegi Kampusza egy nemzetközi szintű, közép-európai kisugárzású tudásközpont kialakítását tervezi, kutatói és fejlesztő laboratóriumok, előadótermek és vendégszobák kialakításával.” - szóltak az akkori híradások.

A mintegy 8000 négyzetméter alapterületű épületbe terveztek egy 300 ezer kötetes könyvtárat, zenei központot, idegen nyelvi központot, a különböző kutatások mellett az IBM Technológiai Transzferközpont, a Pannon Egyetem képzési részlegei, a Nemzetközi doktori iskola és angol nyelvű mesterképzések is ide kerülnek az elképzelések szerint

 

Emellett sportközpont, kávézó és étterem is nyílik majd, ha egyszer elkészül a projekt. 

Idő közben ugyanis kiderült, hogy a merész tervekhez szerény költségvetést párosítottak és a tervezett 12 milliárd forint nem lesz elég a megvalósításhoz. 

2022-ben ezért még tovább emelte a kormány a projekt támogatását, hiszen egy újabb bejelentés alapján 

16 milliárd 567 millió 430 ezer 215 forintot ítéltek meg a projektnek.

Csakhogy látványos munka ezidáig nem kezdődött meg. Legutóbb Ungár Péter (LMP) országgyűlési képviselő kérdezett rá, hogy mikor valósulhat meg a még el nem kezdett építkezés.

 

Válaszában Ágh Péter (Fidesz-KDNP) az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára, a település országgyülési képviselője válaszolt.

Válaszában kitért arra, hogy a területet 2022. január 6-án a kivitelező átvette a munkaterületet.

“A kivitelezés során a kijelölt vagyonkezelő a létesítmény rendeltetésszerű használatához szükséges többlet igényeket fogalmazott meg, amely a tervek módosításával együtt plusz forrás biztosítását is szükségessé teszi. 

 

A további forrás biztosítása érdekében az Építési és Közlekedési Minisztérium hamarosan a Kormány elé terjeszti az ügyet.”- írta Ágh.

Vagyis a beruházás kivitelezéséhez még több pénz kell, és majd a kormány dönti el, hogy van-e még ennyi a kasszában, vagy már nincs.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Tíz perc alatt elfogták a rablót Győrben

A 48 éves szlovák elkövető rekord gyorsasággal került rendőrkézre.

Czeglédy Csaba szinte összes választási plakátjára börtönrácsot rajzoltak Felsőcsatáron

Igencsak billeg ilyenkor, hogy ez rongálásnak vagy véleménynyilvánításnak minősül.

Magyarország melegszik - a 10 valaha volt legmelegebb év az elmúlt másfél évtizedből kerül ki

A klímaváltozás már most is átalakítja hazánk időjárását, vízkészleteit és mezőgazdaságát.

Tárlatvezetések, előadások és kiállításmegnyitó - sűrű hetet kínál a Rómer Múzeum Győrben

Kurátori tárlatvezetés, művészeti előadás, festménybemutató és fotókiállítás is várja az érdeklődőket a győri intézmény következő napokban induló programsorozatában.

Akikre büszke a város - díszközgyűlésen adták át Győr rangos kitüntetéseit

Három díszpolgári címet és három Pro Urbe Győr díjat adtak át a március 15-i ünnepségen a Városháza dísztermében.

Nemény András: "Mindig voltak, mindig lesznek ellentétek, talán mert mindenki a saját hite, meggyőződése szerint akar jobbat Magyarországnak."

1848 hősei, Horváth Boldizsár és a szombathelyi 16 pont mellett, egy csipetnyi aktuálpolitika is belefért a polgármester beszédébe.

Kényelem és egészség a munkahelyeken

Az álló munkavégzés, ami sokak számára mindennapos feladat, súlyos kihívásokat rejthet magában. A lábak folyamatos terhelése huzamosabb ideig nemcsak fárasztó, de hosszú távon egészségkárosító is lehet.

Hat Oscart nyert az Egyik csata a másik után

Paul Thomas Anderson filmje vitte a prímet a 98. Oscar-gálán, ahol több nagy produkció is komoly elismeréseket kapott.

Késsel fenyegette meg a hozzá kiérkező mentősöket egy fertőszentmiklósi férfi

Emellett történt még némi kábítószer birtoklás is. 

Illés Károly szerint az esélyegyenlőség elvét sértette meg a TISZA-párt azzal, hogy közlekedési jelzőtáblák oszlopaira helyezett el plakátokat

A választási bizottság szerint jogsértés nem történt, de kérik a jelölőszerveket, hogy ésszel plakátoljanak.

A benzinkutakra jár ki tankolni Szombathelyen a közösségi közlekedést működtető Blaguss

Mindenkit megnyugatnak, hogy továbbra is zavartalanul járnak a buszok a városban.

Több száz tulipánhajtást loptak el a győri Árkád közeléből

Értjük, hogy aki a virágot szereti rossz ember nem lehet, de azért van egy határ. 

Pontosította a kormány az üzemanyag „védett áráról” szóló rendeletet

Az új szabályok szerint rendszám nélküli járművek is tankolhatnak kedvezményes áron, ha igazolni tudják a magyar honosságot.

Mutatjuk a hétvége győri programkínálatát

A megemlékezés mellett a szórakozás is garantált.

KSH: masszívan visszaesett az építőipari termelés az év elején

Januárban éves alapon és az előző hónaphoz képest is jelentősen csökkent az ágazat teljesítménye.

Negyedik nekifutásra lett Körmendnek költségvetése

A kosárlabda csapat is megkapta a kért 15 millió forintos támogatást.

Szó sem volt Orbán gyerekeinek fenyegetéséről az eredeti videóban

Egy kiberbiztonsági szakértő szerint manipulált lehet az a felvétel, amely után a miniszterelnök felhívta a gyermekeit.