Törvénymódosítással vetnek véget a hídlezárásoknak

ugytudjuk.hu 2025-04-04 09:13:14
Ezt Orbán Viktor jelentette be.

Olyan törvénymódosítást adunk be, amely a nem tüntető emberek jogait is megpróbálja figyelembe venni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A kormányfő elmondta, hogy beszélt jogászokkal és a képviselőtársaival is, és beadnak egy olyan törvénymódosítást, amely megpróbálja a nem tüntető emberek, az adott demonstrációtól távol maradó emberek jogait is figyelembe venni.

Kiemelte: fontos a gyülekezés szabadsága, hiszen az a jó, ha mindenki elmondhatja a véleményét, akár erőteljes formában is, de az nem normális, hogy közben emberek ezrei vagy tízezrei rekednek benn egy budapesti dugóban és nem tudják végezni a munkájukat azért, mert néhány száz ember úgy dönt, hogy utakat, hidakat zár le.

Hozzátette: azt hitte, a jogszabályok eddig is világosak voltak, hogy a közlekedés aránytalan sérelmére nem lehet gyülekezési jogot gyakorolni, de született egy bírói ítélet, amely megengedte a hídlezárást.

A momentumos Bedő Dávid erre így reagált:

„Orbán Viktor reggeli rádióinterjújában megfenyegette a hídfoglaló tüntetőket. Belengette, hogy a Fidesz meg fogja változtatni a jogszabályokat, hogy törvényileg tiltsa be a hídfoglaló tüntetéseket.

Pont ez ellen tüntetünk hetek óta, miniszterelnök úr! Próbáljon csak szorítani a fogáson, és nézze majd meg, mi lesz az eredménye.

Ha azt hiszi, hogy tiltással bármit is megakadályozhat, akkor nem látja, milyen ellenállás formálódik az utcákon.

Ahhoz persze gyáva, hogy a rendőröket küldje ránk, hogy könnygázzal és gumibottal oszlasson minket, mint kebelbarátai, az ellenzékverő Erdogan, a háborús bűnös Netanjahu, vagy a mindkét címet büszkén viselő Putyin.

A gyáváknak sosincs hosszú fejezetük a történelemkönyvekben. Önnek se lesz. 

Mi pedig nem leszünk gyávák. Jövő kedden folytatjuk, és minél többet fenyegetnek minket, annál többen leszünk" 

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.